Ritkán iszunk, de akkor rengeteget

Az európai fiatalok viszonylag ritkán fogyasztanak alkoholt, de akkor alaposan a pohár fenekére néznek egy új felmérés szerint, amely azt is kimutatta, hogy a magyarok alkoholfogyasztása szolidnak számít az európai mezőnyben.

Az alkoholfogyasztással kapcsolatos attitűdöket vizsgáló legújabb Eurobarométer-felmérés szerint az 55 évnél idősebbek 58 százaléka iszik alkoholt hetente legalább kétszer, a 15-24 év közötti fiataloknak viszont csak szűk egyharmada számolt be ugyanerről. Az idősek többsége ugyanakkor legfeljebb két pohárral fogyaszt, a fiatalok viszont jellemzően meg sem állnak négy pohárig. A vizsgálati kérdések között nem szerepelt, hogy a megkérdezettek milyen típusú italt vesznek magukhoz.

A felmérés alapján az EU-polgárok kétharmada fogyaszt alkoholt havonta legalább egy alkalommal. Nemzetek szerint bontásban a dánok állnak az első helyen 84 százalékkal, majd a hollandok (81 százalék) és a svédek (76 százalék) következnek. A magyarok 48 százaléka nyúl a pohárhoz havonta egyszer legalább, és ennél alacsonyabb arányt, 28 százalékot csak a máltaiak körében mutattak ki.

Nagy különbségek mutatkoznak a fogyasztás intenzitása szerint. Így például az 56 százaléknyi alkoholfogyasztó portugál csaknem fele (47 százalék) naponta iszik, de közülük 69 százalék csak egy pohárkával. Az írek 60 százaléka ellenben hetente maximum egyszer, akkor viszont 34 százalékuk legalább 5 pohár italt dönt magába.

A nők ritkábban isznak, mint a férfiak: a nők 34 százaléka számolt be arról, hogy hetente legalább kétszer iszik, a férfiak körében viszont 53 százalékos ez az arány. Az európaiak 25 százaléka egyáltalán nem fogyasztott alkoholt az elmúlt 12 hónapban.

Az Európai Bizottság megbízásából végzett felmérés során összesen 28 500 embert kérdeztek meg az EU 27 tagállamában, illetve Horvátországban és Ciprus északi részében.
Forrás: MTI