Gráf a fagykár orvoslása ügyében tájékozódott

A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumban már vizsgálják, hogy miként lehet segíteni az Északkelet-Magyarországon azokon gazdálkodókon, akiknek gyümölcsültetvényei a napokban fagykárt szenvedtek - közölte Gráf József földművelésügyi és vidékfe

A gazdák elsősorban az önkéntes agrár-kárenyhítési rendszertől számíthatnak támogatásra, továbbá hiteleik átütemezése, költségeik integrátori-banki finanszírozása jöhet szóba - mondta a miniszter.

Emlékeztetett arra, hogy az északkelet-magyarországi gyümölcsültetvényeket szerdára virradó éjjel újabb fagykár érte. Több körzetben a korábbi fagy után megmaradt kevés termés is megsemmisült, így ott százszázalékos mértékű a terméskiesés, míg általában 70-80 százalékos arányú a termelők kára.

A miniszter hangsúlyozta, hogy a kárenyhítésnél a tárcának tekintettel kell lennie az európai uniós támogatási szabályokra, amelyektől természetesen nem térhetnek el.
Forrás: MTI