A mozgáskorlátozottak tiltakoznak a súlyadó ellen

Száz-százötvenezer családot érinthet az a tavaly nyári törvénymódosítás, amely szerint ettől az évtől fizetni kell a súlyadót, ha az adott autót mozgáskorlátozott használja, de nem az ő, hanem valamelyik családtagja nevén van - írja a Magyar Nemzet.

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségének (MEOSZ) elnöke levélben fordult Veres János pénzügyminiszterhez, hogy tiltakozzon. Javaslatuk szerint a távoli rokonokat kizárnák a kedvezményből, a közös háztartásban élők azonban továbbra is élveznék az adómentességet.

Mezőkövesd polgármestere korábban indítványt adott be a költségvetési bizottsághoz a régi rendszer visszaállításáért, a kezdeményezést azonban elutasították. A parlament plenáris ülésén is leszavazták a kormánypártok a törvénymódosítást, bár négy szocialista képviselő támogatta, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök pedig tartózkodott a voksoláskor.
Forrás: FH