Esküvő potom 365 millióért

Egymillió fontot (365 millió forintot) költ harmadik esküvőjére Rod Stewart, ennek ellenére csendes ceremóniát tervez. A 60 éves rocksztár június 16-án kel egybe menyasszonyával, Panny Lancasterrel. A pár esküvőjére az olasz riviérán, a Portofino nevű tur

A pontos helyszínt még titokban tartják, ám az énekes egy közeli ismerőse már elárulta, hogy egy nagyon elegáns szállodában lesz a lagzi. Ugyanebben a hotelben kelt egybe Liz Taylor és Richard Burton is az 1960-as években.

A zenész kibérelt több magánrepülőgépet is, hogy azzal szállítsa majd vendégeit az esküvő színhelyére, majd a ceremónia után a vendégeket egy luxusyacht fedélzetén látják vendégül.

"Egy kisebb vagyonba fog kerülni az egész, de emlékezetessé akarják tenni ezt a napot" - mondta Rod Stewart egy barátja. Hozzátette: a pár nem akar nagy felhajtást, csendes esküvőt terveznek.

A meghívottak között van Elton John, Mick Jagger, Kenny Dalglish és Paris Hilton is, közölte az Inforádió.