Orbán: a fiatalok jövője múlik a kormányváltáson

A gyors politikai változás ma elsősorban a fiatal nemzedék érdeke Magyarországon - jelentette ki Orbán Viktor szombaton Székesfehérváron, a "legnagyobb, legjobban szervezett ifjúsági mozgalom", a Fidelitas VIII. Tisztújító Kongresszusán.

A több mint hatszáz küldött előtt a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség elnöke a XXI. század arculatát alakító új nemzedék küldetéséről beszélt, és arra kérte a fiatalokat, ne engedjék, hogy egy "szűk klikk" elvegye tőlük azokat a lehetőségeket, amelyeket a modern és nyitott világ kínál számukra.

Orbán Viktor szerint ha nem sikerül mihamarabb politikai változást elérni, arra azért megy rá a fiatalok jövője, mert olyan állapotokat kapnak örökül, amelyben "gyakorlatilag nem marad mozgástér" értékeik, döntéseik, megfontolásaik számára. Miközben a világ előre megy, és a magyar fiatalok képesek is lennének ezzel lépést tartani, Magyarországon "egy szűk klikk minden eszközzel vissza akarja forgatni az idő kerekét," és az ifjúságpolitika területén "egyetlen törekvésük az," hogy a fiatalokat "költséghatékonnyá" faragják - mondta Orbán Viktor.

Úgy fogalmazott, hogy a szűk klikk számára az eszményi fiatal "a költséghatékony fiatal, aki nem jár orvoshoz, nem tanul felsőoktatási intézményben, nem vállal gyermeket, ezért nem is kér gyermektámogatást, nem akar otthont teremteni, (...) vállalkozni," elmegy az országból, és vissza sem jön.

A kongresszusi küldötteket és a vendégeket köszöntő Szijjártó Péter, az ifjúsági szervezet elnöke hangsúlyozta: a fiatalok nem olyan országot szeretnének, ahol a hatalom kedvére packázhat az emberekkel, s kedvére hazudik, hanem olyat, ahol a tehetségnek, a szorgalomnak, a munkának van becsülete.
Forrás: MTI