Közúti blokádot terveznek a lázadók Magyarországon

A Nemzeti Nyomozó Iroda lázadás gyanújával nyomoz azok ellen, akik honlapjukon országos közúti blokádot hirdettek április 30-ra - írja a lap. Az akció terve több szélsőséges internetes portálon is megjelent.

A kormány menesztését célzó felhívásban részletesen taglalják a tervezett akció lépéseit. Ebből kiderül, hogy a fél útpályát járművel, míg a másik felét szögesdróttal kell eltorlaszolni. Egy-egy pontra legalább 9 embert kell állítani, akik 3-8 óránként váltanák egymást. Ugyanekkor a vonatokon, a HÉV szerelvényein, valamint a villamosokon és a metrón behúznák a vészfékeket is. Utóbbit kizárólag a járművek megállása után, nehogy balesetet okozzanak - írja a lap.
Forrás: FH