Szijjártó marad

Várhatóan nem mozdítják el posztjáról a Fidesz szóvivőjét, Szijjártó Pétert, akinek leváltásáról, illetve háttérbe szorításáról hetek óta jelennek meg találgatások a sajtóban. Erről név nélkül nyilatkozó fideszes források beszéltek az MTI-nek kedden.

Az MTI információi szerint Szijjártó Péter munkájával alapvetően elégedett Orbán Viktor pártelnök, aki azonban azt kérte a szóvivőtől, hogy a Fidelitas elnöki posztja és a győri önkormányzati frakcióvezetés mellett a leghangsúlyosabban a kommunikáció vezetésével foglakozzon. Azért sem valószínű, hogy a szóvivőt leváltják, mert fideszes körök szerint ezzel támadási felületet adnának a jelenleg szóvivő-problémával küzdő kormányoldalnak.

Más, a Fideszhez közel álló elemző arról beszélt, ha változtatnának is a szóvivői poszton, akkor azt nyár közepe előtt biztosan nem tennék meg. Március végén először a Népszava, majd a Magyar Rádió számolt be arról, hogy a Fidesz májusi kongresszusát követően a szóvivőnek távoznia kell, mert a párt vezetői elégedetlenek, amiért szakkérdésekben kevéssé, vagy egyáltalán nem felkészült ifjú politikusok, Szijjártó fidelitas-os kollégái nyilatkoznak.

A közrádió arról is beszámolt, hogy a kormányoldalhoz hasonlóan a Fidesz is inkább tapasztalt tévés újságíróban gondolkodik pártpolitikus helyett. A Magyar Nemzet keddi számában már arról írt, hogy háttérbe szorítaná a Fidesz vezetése Szijjártó Péter szóvivőt a május 19-én kezdődő pártkongresszus után, ugyanis "a korábbi és a jelenlegi pártkommunikátor-gárda egyes tagjai is úgy vélik: a Fidesz megnyilvánulásai sematikusak, üzenet nincs, csak abcúg kormányozás".

Fideszes források szerint egy korábbi elnökségi ülésen Szijjártó Péter valóban azt kérte a pártelnöktől, hogy ne minden ügyben neki kelljen megszólalnia, és a párt vezetőit vonják be jobban a kommunikációba. Úgy tudjuk, Orbán Viktor erre nyomatékkal meg is kérte az alelnököket. Az MTI információi szerint felvetődött a kívülről érkező szóvivő lehetősége is, ezt azonban Orbán határozottan elvetette.
Forrás: MTI