A tenger lesz a legnagyobb problémánk

Mika János éghajlatkutató szerint a tengervíz szintjének emelkedése a globális felmelegedés legsúlyosabb következménye. Az Országos Meteorológiai Szolgálat osztályvezetője az InfoRádiónak elmondta: a klímaváltozás miatt Magyarországon nem várhatók gyakori

A szakember úgy véli, hogy a klímatanulmány második részének állításai kevésbé biztosak, mint maga a klímaváltozás, de a víz körforgása biztosan erősödik, közölte az InfoRádió.

Több csapadék hullik, nyilván a lefolyás is fokozódik, bár nem minden területet érint egyformán ez a változás. Magyarországtól északra nagyobb áradásokra kell számítani, nálunk és tőlünk délre azonban nem gyorsul a víz körforgása - jelentette ki Mika János.

Az éghajlatkutató ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarország övezetében a kevesebb csapadék kedvezőtlenebb eloszlású lesz, mivel főként télen, ráadásul nagyobb mennyiségekben érkezik.

Ha a klímamodellek szerint történnek majd a változások, akkor jelentősen csökkenhet a magyarországi folyók nyári vízhozama, mivel kevesebb csapadék hull majd, a párolgás viszont nagyobb lesz - tette hozzá.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat osztályvezetője kiemelte: Magyarországról nézve a vízhiány a legnagyobb kihívás, egyébként azonban a tengerszint emelkedése a legegyértelműbb probléma, ami a világ népességének körülbelül a felét érinti.

Az évszázadunk végére fél méterrel emelkedhet a tengerek szintje, ráadásul a folyamat nem áll meg akkor, amikor a légkörben esetleg sikerül stabilizálni a klímaváltozást, és állandó lesz a hőmérséklet, hanem még évszázadokig folytatódik - fűzte hozzá Mika János.