Halle Berry már sosem lesz gyáva

Öngyilkos akart lenni az 1997-es válását követő depressziója következtében Halle Berry, Oscar-díjas amerikai színésznő, aki erről a Parade magazin vasárnap megjelenő számában nyilatkozott.

David Justice baseball-sztárral történt válása után Halle Berry majdnem öngyilkos lett, de a pszichológiai kezelésnek köszönhetően visszanyerte lelki egyensúlyát, és most - 40 évesen - már gyermeket szeretne. "Az önbecsülésem alacsony volt, és át kellett értékelnem mindent, hogy lássam magamban a jót. Csak mert valaki nem szeretett, ez nem jelenthette azt, hogy nem vagyok szeretetre méltó.

Megfogadtam, hogy soha többé nem leszek annyira gyáva, hogy öngyilkos akarjak lenni" - mondta Halle Berry a Parade magazinnak. A színésznő csaknem 5 évig volt David Justice felesége, majd hozzáment Eric Benet énekeshez, és ez a házassága négy évig tartott: 2005-ben nagy média felhajás közepette zajlott le a válóper.

"Ha az első válás nem erősített volna meg, a másodikat már nem bírtam volna ki, és simán a száguldó autók közé vetettem volna magam" - magyarázta a színésznő, aki jelenleg a nála tíz évvel fiatalabb Gabriel Aubry modellel jár. "Életem új fejezete kezdődött el, és ennek címe az anyaság. Tisztán látom magam előtt a célt, hogy anya akarok lenni" - vallotta meg a Halle Berry, aki legutóbb a Vadidegen című amerikai thrillerben játszott főszerepet Bruce Willis oldalán.
Forrás: MTI