37 viharjelző működik vasárnaptól a Balaton körül

Biztonságos műszaki állapotban kezdi meg a működését április 1-jén a balatoni viharjelző rendszer - közölte az országos katasztrófavédelmi főigazgató Balatonföldváron. A tó körül 25 viharjelző állomás és 12 mobil viharjelző készülék működik - tette Tatár

Közlése szerint júniusban felállítanak egy új viharjelző állomást Balatonföldváron, Zamárdiban pedig a meglévőt áthelyezik, míg mobil jelzőket telepítenek Gyenesdiásra, Balatonszárszóra és Balatonberénybe. Egy viharjelző állomás létesítése 20-25 millió forintba kerül - jegyezte meg a főigazgató.

Tatár Attila tájékoztatott arról is, hogy a Velencei-tó két viharjelző állomása szintén vasárnaptól működik majd. A két tó viharjelző rendszerét - együttműködési megállapodás alapján - a Rádió Segélyhívó és Infokommunikációs Országos Egyesület működteti - mondta.

Szabadfi Árpád altábornagy, az országos rendőrfőkapitány helyettese a sajtótájékoztatón elmondta: a köznyugalmat súlyosan zavaró, a külföldieket elriasztó bűncselekmény tavaly nem fordult elő a Balatonnál. Közlése szerint a tóparti települések közbiztonsága jó, a bűnügyi helyzetkép pedig az elmúlt években tovább javult. Elmondta: a 2005-ös évhez képest a rablások száma például 40 százalékkal, a gépkocsilopásoké pedig 20 százalékkal esett vissza.

A tábornok tájékoztatása szerint 2005-ben öten, 2006-ban pedig 11-en fulladtak a Balatonba; a vízirendőrség tavaly 160 embert mentett ki a tóból. Dunkel Zoltán, az Országos Meteorológiai Szolgálat elnöke a sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta, hogy tavaly a Balatonra kiadott viharjelzések beválása 94 százalékos volt. Mint mondta: baleset, haláleset nem történt a tónál amiatt, hogy ne lett volna időben viharjelzés.

Suchmann Tamás, a Balatonfejlesztési Tanács elnöke hangsúlyozta: olyan biztonságot kell szolgáltatni a Balatonnál, mint bárhol máshol a fejlett világban, s ehhez mindig biztosítani kell a szükséges pénzforrásokat.
Forrás: MTI