Pokorni szerint a Fidesz foglalkozzon a valósággal

A Fidesznek a közeljövőben arra kell koncentrálnia, hogy hiteles kormányzati alternatívát mutasson, és bizonyítsa: nem csak kritikus tud lenni, képes jó megoldásokat is kínálni - jelentette ki Pokorni Zoltán Szegeden.

Nem feltétlenül a kormány által felvetett kérdésekre, botrányokra kell reagálnia a Fidesznek, hanem azokra a gondokra, melyeket a valóság fölvet - mondta a párt alelnöke egy lakossági fórumon. A politikus szerint az ellenzéki pártnak nem a szocialistákhoz kell mérnie cselekedeteit, hanem a feladathoz, hogy mint a legtámogatottabb politikai erő, megoldásokat kínáljon az ország bajaira.

Pokorni Zoltán elmondta: nem maradéktalanul boldog a jelentős Fidesz-előnyt mutató közvélemény-kutatások láttán, mert ennek a példátlan visszaesésnek nincs bomlasztó hatása a szocialistáknál.

A közszolgáltatásokkal kapcsolatban kifejtette: az ország egészségügyre és oktatásra arányaiban jóval kevesebbet költ, mint az európai átlag. Pokorni szerint a közszolgáltatások csökkentése nem vezet eredményre, nem az ezekre fordított kiadások a nagyok, hanem az államadósság és az ahhoz kapcsolódó kamattörlesztések. Attól még egy ország sem lett erősebb, dinamikusabb, gazdagabb, hogy közszolgáltatásait visszavágta, attól csak betegebb és ostobább lett - hangsúlyozta a politikus.

Ha fölszámoljuk a teljes közoktatást, bezárjuk az összes óvodát és iskolát, félévnyi kamatkiadást spórolunk meg. Az állam évente 1.200 milliárd forintot fordít kamatkiadásokra, miközben közoktatásra kevesebb mint 500 milliárd forintot költ - mondta az alelnök. Nem a közszolgáltatásokat kell visszametszeni, hanem a gazdaságot kell fölpörgetni és az államadóságot vasmarokkal kézben tartani, ahogy azt tette a Fidesz kormányzása idején - mondta Pokorni Zoltán.
Forrás: MTI