A kormány mondjon le... az elvárt adóról

A Fidesz felszólítja a kormányt, hogy mondjon le az elvárt adó bevezetéséről, ne alkalmazza a kollektív bűnösség elvét - mondta Szatmáry Kristóf, a párt országgyűlési képviselője csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten.

"Ismételten felszólítjuk a kormányt, hogy a hazai kis- és középvállalkozások versenyhelyzetének rombolása helyett a versenyhelyzet javításával foglakozzon. Teremtse meg a felzárkózás lehetőségét, és mondjon le az elvárt adó bevezetéséről. (...) ne alkalmazza a kollektív bűnösség elvét" - fogalmazott a politikus, aki a Vállalkozók Pártjának elnökhelyettesi posztját is betölti. Szatmáry Kristóf közölte: elfogadhatatlan számukra, hogy az elvárt adó ismételt bevezetése esetén a vállalkozásoké lenne a bizonyítás terhe.

"Az adóbehajtást a kormány szerintünk nem elfogadható technikával kívánja megvalósítani és megint a legkiszolgáltatottabb rétegektől próbálja ezt a pénzt beszedni" - mondta, majd hozzátette: az elvárt adó terve azért is fogadhatatlan számukra, hiszen a jövedelmi viszonyok és nem az árbevétel alapján kell az adót megállapítani; emellett elfogadhatatlan az adószabályok év közbeni megváltoztatása. Úgy vélte, a versenyképesség javításának legfontosabb feltétele a terhek csökkentése.

Szatmáry Kristóf szerint a kormánynak más lehetősége is lenne, hogy pótolja a kieső adót: le kellene mondania a kommunikációs kiadásokról és a kormányzati negyed építéséről. A kormány a közelmúltban foglalt állás arról, hogy lesz elvárt adó. Az eltörölt és az új elvárt adó között az lesz a különbség, hogy míg a régi nem kínált választási lehetőséget az adófizetőnek, az új szabály lehetővé tenné, hogy a vállalkozó ne fizesse meg az adót, ha erre nem képes.

Ebben az esetben azonban bizonyítania kell az adóhatóság felé, hogy tényleg nem tudja teljesíteni ezt a kötelezettségét, mert veszteséges. Továbbra is az árbevétel 2 százaléka lenne az adóalap, és a mértéke 10, illetve 16 százalék lenne attól függően, hogy kire mi vonatkozik. A pénzügyi tárca tervei szerint 2007 második félévében már fizetni kellene az elvárt adót, amelyből 30 milliárd forintra számít a kabinet.
Forrás: MTI