Az egyház vizsgálja, hogyan került a holokauszttagadó a fórumukra

Megdöbbenve értesült a Magyarországi Református Egyház arról a médiában is megjelent állításról, hogy a holocaust-tagadó David Irving magyar református egyházi fórumon tarthatott előadást ifjabb Hegedűs Lóránt lelkipásztor jóvoltából.

Az egyház zsinatának elnöksége felkérte a lelkipásztor felettes egyházi hatóságait az ügy kivizsgálására.David Irving látogatásáról, vagy meghívásáról a Magyarországi Református Egyház Zsinati Elnökségének nem volt tudomása - közölte közleményben Bölcskei Gusztáv püspök, a zsinat egyházi és a Nagy Sándor, a zsinat világi elnöke. A dokumentum szerint elfogadhatatlannak tartják, hogy egyházi fórumaikon az evangéliummal és történelmi felelősségükkel szöges ellentétben álló antiszemita, rasszista eszmék megszólaljanak, illetve megbocsáthatatlannak tartják azt is, hogy felmerüljön ennek lehetősége.

A zsinat elnöksége ezért felkérte ifjabb Hegedűs Lóránt, illetve a gyülekezet közvetlen egyházi felettes hatóságait az eset kivizsgáláséra, hogy tisztázzák a történtek körülményeit és az érintettek felelősségét.
Forrás: Független Hírügynökség