Csak a sor lehet hosszabb, a nyitvatartás nem

Nem tart meghosszabbított nyitvatartást a posta hétfőn. A társaság a februári tapasztalatok alapján döntött úgy, hogy már nem indokolt estig, néhány helyen éjfélig nyitva tartani a hivatalokat.

A vállalkozók hétfő éjfélig fizethetik be az első félévi iparűzési-, kommunális- és építményadó-előlegeket azokon a településeken, ahol az önkormányzat ezeket az adókat kivetette. Ugyaneddig kell befizetni a magánszemélyek kommunális adóját, a luxusadót, illetve a gépkocsiadót is. Az első félévi helyiadó-előlegek befizetési határideje a törvény szerint március 16-a, de ez ebben az évben a négynapos ünnep miatt március 19-re csúszott.

Tomecskó Tamás elmondta, hogy február közepén, az egyéni vállalkozók személyi jövedelemadójának befizetésekor nem volt forgalomemelkedés a néhány hosszabb ideig nyitva tartó budapesti és vidéki postahivatalban. Ezért úgy döntött a társaság, hogy már nem éri meg a szokásosnál tovább nyitva tartani a fiókokat.
Forrás: Független Hírügynökség