Bár a szerbeknek igazuk van, de ezt a nagyhatalmak döntik el

Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár csütörtökön megkapta Martti Ahtisaari Koszovó leendő státusára vonatkozó javaslatát - jelentette a szerb sajtó. A beszámolók szerint egyelőre nem lehet tudni, pontosan mi szerepel az ENSZ-főmegbízott helyettese, Albert Rohan által

Nem tudni, mikor kezdődik meg a testületben a javaslat vitája - egyes hírek szerint erre már március 26-án sor kerül, míg más források április 3-át említik a vita kezdeteként. A javaslat pontos szövege is csak azt követően válhat ismertté, hogy lefordítják a BT valamennyi tagállamának nyelvére, ami mintegy tíz napot vesz igénybe.

A Politika című belgrádi újság szerint a koszovói kérdés eldöntése most új - jó részt a színfalak mögötti diplomáciai egyezkedésektől jellemzett - fázisába lépett. A lapnak nyilatkozó Ivan Vejvoda, a belgrádi Balkáni Alap a Demokráciáért vezetője, akiben sokan a leendő szerb külügyminisztert látják, úgy vélte, hogy Koszovó kérdése a BT-vitában szélesebb összefüggésbe kerül. Megoldására jelentősen hatni fog, hogyan döntenek a tanács tagjai Irán atomprogramja ügyében, s milyen egyezségekre jutnak a világ más forró pontjai - Irak, Kaukázus - ügyében.

A Tanjug hírügynökség által idézett Ted Carpenter, a washingtoni Cato Intézet alelnöke úgy vélte, hogy bár a nemzetközi jog előírásai - az államok szuverenitásának elvétől a Koszovóra máig érvényes 1244. BT-határozatig - Szerbia igazát erősítik, azt, hogy a tartomány elszakíthatatlan része, a kérdést a nagyhatalmak döntik el, és határozatukat erővel kényszerítik rá az érintettekre.
Forrás: MTI