Az elmúlt 16 év legjobb Kispál dalai a PeCsában

Március 16-án a PeCsában az elmúlt két évtized legjobb Kispál számait hallhatja majd a közönség. Az eddig megjelent Kispál és a Borz lemezeket rendkívüli kedvezménnyel lehet majd a koncert alatt beszerezni.

A 2006. augusztusi Szigetes koncertje óta először lép fel a fővárosi közönség előtt az idén 20. születésnapját ünneplő Kispál és a Borz.

Március végén jelenik meg a Kispál és a Borz dupla cd-je, melyen egyrészt egy best of válogatás, másrész a tavaly évvégi csöndes-ülős turné számai szerepelnek. Március 16-án, a PeCsában, az album "best of" részét mutatja be a zenekar. A válogatás érdekessége, hogy a korábban (is) Kispál rajongó, nemrég szerződtetett új dobos kedvenc dalai kerültek most egy palettára, leporolva köztük néhány, koncerten több mint 10 éve nem hallott slágert.

A Kispál és a Borz előzenekarának lenni presztízs. Ezt a lehetőséget kapta meg most a PEET zenekar, akik tehetségükkel, stílusukkal, igényes zenéjükkel lehetőséget kapnak arra, hogy bemutatkozzanak, egy valóban nagy közönség előtt. A tervek szerint a Kispál és a borz turnéja során, több helyszínen is a PEET lép fel bemelegítőként.

A PEET zenekar erős breakbeat és elektro vonalat hoz, keleties, arabos jelleggel, rockos hangzással kombinálva. Van olyan, hogy fúziós elektronikus rockzene? Most már igen!!!

Budapest, Petőfi Csarnok
Jegyár: elővétel 2500 Ft, koncert napján 2900 Ft