Hamarosan változások lesznek az amerikai vízum ügyében

Göncz Kinga jó esélyt lát arra, hogy egy-két hónapon belül módosítják az amerikai vízumszabályokat. Az Amerikai Egyesült Államok filozófiát vált vízumügyben: eddig elsősorban a gazdasági menekültekkel szemben védték magukat, most a biztonságpolitikai kérd

Hozzátette: Magyarországnak ez a váltás kedvező. Göncz Kinga szerint "jó remény van arra, hogy egy-két hónapon belül elfogadják ezeket a változásokat".

Mint mondta, Magyarországnak is kell bizonyos dolgokat teljesítenie, például "a túltartózkodási ráta" területén, azaz, hogy nagyon sok magyar marad kint a vízum lejárta után is az Egyesült Államokban.

George Bush amerikai elnök tavaly novemberben jelentette be, hogy a kongresszussal közösen bizonyos változásokon dolgoznak, amelyekkel egyes országok számára lehetővé teszik a vízumkényszer könnyítését.

2007 január végén washingtoni szenátorok törvényjavaslatot nyújtottak be az amerikai vízumpolitika megváltoztatásáról, amely a vízummentességi körbe tartozó országok körének kibővítése révén Magyarországot is érinti.
Forrás: MTI