Elhalasztották a bolgár ápolónők újabb perét

A líbiai igazságszolgáltatás még két hetet adott felkészülésre annak az öt bolgár ápolónőnek és egy palesztin orvosnak, akiket februárban ítéltek halálra, líbiai gyermekek szándékos AIDS-fertőzésének vádjával.

A bolgár nővéreket és a palesztin orvost még 1998-ban tartóztatták le, azzal a váddal, hogy a bengázi kórházban, ahol dolgoztak, az AIDS vírusával szándékosan megfertőztek több mint 400 gyereket, akik közül több mint ötvenen azóta meg is haltak a szerzett immunhiányos betegségben. Hosszas bírósági eljárás, majd megismételt per után - a nemzetközi tiltakozás ellenére - három héttel ezelőtt halálra ítélték őket.

Az ítélet indoklásában elsősorban két ápolónő beismerő vallomására hivatkoztak, pedig ők ezt már az első eljárás során visszavonták és azóta is mind a hatan ártatlannak vallják magukat. Azt mondják: a rendőrök mindannyiukat megkínozták, így csikarták ki a beismerő vallomásokat. Most pedig a kínzások miatt jelentették fel a rendőröket, akik viszont rágalmazásért jelentették fel őket.

A tripoli bíróság két héttel elhalasztotta az eredetileg március 11-ére kitűzött tárgyalást, hogy megfelelően fel tudjanak készülni.
Forrás: Független Hírügynökség