Megismétlődhet az olaszliszkai eset?

Rendőrök cirkálnak szombat este óta a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Körömön, mert a településen halálra gázoltak egy kerékpárost. A rendőri biztosításra azért van szükség, mert az autó helybeli sofőrjét halálosan megfenyegették a kerékpáros hozzátartozói -

A rendőrség hivatalosan csak annyit mond az ügyről, hogy megelőzési jelleggel fokozott rendőri jelenlétet biztosítanak a faluban.A kerékpárost szombat késő este gázolta el autójával egy helyi férfi. A baleset után a helyszínen megjelentek a meghalt férfi rokonai, akik megfenyegették a gázolót.

Kompoltiné Jakab Ilona a Független Hírügynökségnek elmondta: "Az elhunyt ismerősei, hozzátartozói fenyegetően léptek fel, ezért a rendőrség úgy döntött, hogy a településen, ahol a baleset érintettjei laknak, a nyugalom fenntartása érdekében, megelőzési jelleggel fokozott rendőri jelenlétet biztosít."

Információink szerint a járőröknek egyelőre nem kellett beavatkozniuk.

Az eddigi vizsgálatok szerint a kerékpáron nem volt világítás. Azt, hogy a sofőr gyorsan hajtott-e, a rendőrségi vizsgálat állapítja majd meg.
Forrás: Független Hírügynökség