Vérnyomásmérő tévé

A jövő televíziója - összekötve az internettel - továbbítja az idős betegek vérnyomását, pulzusát és vércukorszintjéről szóló jelentést a beteg orvosához, aki ugyancsak interneten küldi majd el a receptet, illetve közli a teendőket - adta hírül az egyik s

Az egyik elektronikai világcég várható fejlesztési tervei között szerepel ez a nagyon hasznos kezdeményezés, amely főleg a magatehetetlen, nehezen járó idős betegeknek jelenthet ez nélkülözhetetlen segítséget. Nem egyszer az életüket is megmentheti az az újítás, amely a televíziót - összekötve a számítógéppel - különféle egészségügyi mérésekre teszi alkalmassá. A beteg egészségi állapotát így rendszeresen figyelemmel kísérheti az orvosa, aki akár ezer kilométerrel arrébb lakhat - olvasható a stockholmi Metro újságban. Az újfajta szolgáltatást lehetővé tevő készüléket motivációs televíziónak nevezik. A szisztémát a repülőgépeken és űrhajókon vezették be először, tehát már létezik gyakorlati példája.
Forrás: MTI