Gergényinek határidőt kell mondania

Az MTI birtokába került dokumentum szerint az országos rendőrfőkapitány helyettese, azt kéri a budapesti főkapitánytól, hogy a Kossuth téren felállított kordon fenntartását határozott időben állapítsa meg.

A Kossuth téri kordon kihelyezési indokainak felülvizsgálatát tartja indokoltnak Szabadfi Árpád, az országos rendőrfőkapitány helyettese; egyúttal utasította Gergényi Péter budapesti főkapitányt, hogy a kordon fenntartását határozott időben állapítsa meg - derül ki abból a főkapitány-helyettesi határozatból, amelyet hétfőn juttattak el az MTI-hez.

A döntés előzménye, hogy egy magánszemély rendezvényt jelentett be a Kossuth térre, amelyet tavaly október 23-án a személy- és létesítményvédelem miatt műveleti területté nyilvánított a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

A határozat ellen a magánszemély panaszt tett, és az országos rendőrfőkapitány pedig elbírálta a panaszt. Eszerint a rendőrségi törvény és a szolgálati szabályzat csak ideiglenes hatállyal teszi lehetővé a biztosítási intézkedés bevezetését, ebből pedig az következik, hogy azt csak határozott időre lehet elrendelni és legfeljebb újabb határozott időtartamra lehet meghosszabbítani. "Az említet körülményre figyelemmel az intézkedés időbeli hatályának módosítását tartottam szükségesnek" - olvasható a főkapitány-helyettesi határozatban, amelyet a magánszemély juttatott el az MTI-hez.
Forrás: MTI