Rózsaszín szemüvegen át is lassabban növekszik a magyar mobilpiac

A T-Mobile Magyarország az idén hasonló mértékű árbevétel-, illetve kamat-, adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti eredmény (EBITDA) növekedést akar elérni, mint tavaly.

Bodnár Zsigmond, a T-Mobile üzletágvezető-helyettese szerdán Barcelonában, a 3GSM világkongresszus alkalmából rendezett sajtóbeszélgetésen elmondta: a magyar mobilpiacon is meg kell szokni a korábbi évekhez képest alacsonyabb, egy számjegyű növekedést. Hozzátette: napjainkban az előfizetők száma egyre kisebb mértékben és lassabban nő, míg az elmúlt időben a tarifák éves szinten 10-25%-kal csökkentek. A T-Mobile árbevételének 15-16%-a adatforgalomból, a többi pedig hang alapú szolgáltatásból származik.


Az üzletág az elmúlt évben 6 ezer olyan hordozható számítógépet adott el, amelyben egy SIM-kártya lehetővé teszi a helyhez nem kötött internet elérést. A cég az akciót folytatva, januárban 700 gépet és kártyát adott el egy kamatmentes konstrukció keretében, míg az idén legalább 10 ezer ilyen eszköz értékesítését tervezik.

Winkler János üzletágvezető, a Magyar Telekom vezérigazgató-helyettese a mobil internet, a harmadik generációs fejlesztésekkel, ezen belül a nagy sebességű adatforgalmazást lehetővé tevő technológiáról, HSDPA-ról elmondta, hogy az üzletág továbbra is jelentős invesztíciót hajt végre ezen a területen, s az idén ötven százalékkal többet költ erre, mint 2006-ban.

A cél az, hogy a jelenleg 30 százalékos HSDPA országos lefedettséget az év végére 47 százalékra növeljék, s minden nagy városban lehetővé tegyék az élvezhető, nagy sebességű internetezést. A teljes lefedettséget öt év múlva éri el az üzletág a tervek szerint.
Forrás: MTI