2010-re lesz gyors út a határig

A tervek szerint 2010-ig készül el a Kassát a magyar határral összekötő gyorsforgalmi út. Jelenleg kormányzati szinten folyik a beruházás előkészítése, ugyanis a szakasz megépítése állami feladat.

Főpolgármesterként mindent megtesz a tervek minél gyorsabb megvalósításáért - tette hozzá. Arról is szólt, hogy a kassai repülőteret üzemeltető osztrák érdekeltségű cég nagyszabású terveket készített a reptér bővítésére.

Reményei szerint ennek nyomán a város a térség nemzetközi légi forgalmának a központjává válhat a jövőben. Végül hangsúlyozta, hogy a 250 ezer lakosú város legnagyobb vállalata és foglalkoztatója a US Steel által működtetett kassai vasmű.

Ugyanakkor az egyoldalú iparszerkezet rizikót jelent, ezért programot kívánnak indítani a infotechnológiai és az elektronikai ipar meghonosítására - mondta Frantisek Knapik.
Forrás: MTI