Az amerikaiak és az észak-koreaiak dűlőre jutottak

Néhány kérdésben egyetértés alakult ki az amerikai és az észak-koreai tárgyalók között - közölte pénteken Kim Kje Gvan észak-koreai külügyminiszter-helyettes, az észak-koreai atomprogram felszámolásáról folytatott hatoldalú tárgyalásokon részt vevő phenja

"Az alapvető kérdésekben sikerült megegyezni, és már csak kisebb ügyekben maradtak viták" - mondta. A japán tárgyalóküldöttség vezetője kevésbé volt derűlátó. Szaszae Kenicsiro kijelentette: úgy érzi, hogy nincs kilátás a megegyezésre a hatoldalú tárgyalások mostani fordulójában. "Bizonyos területeken haladást értünk el, más területeken viszont akadályokba ütköztünk" - jellemezte a helyzetet a japán küldöttség feje.

A hatoldalú tárgyalásokon közvetítő kínai küldöttség pénteken terjesztette elő megállapodási javaslatát az észak-koreai atomprogram leszerelésének első lépéseiről, illetve arról, hogy a tárgyalásokon részt vevő többi állam mivel "jutalmazza" Phenjant ezekért a lépésekért.

A hat állam - a két Korea, az Egyesült Államok, Kína, Japán és Oroszország - megbízottai erről vitáztak a nap folyamán. A javaslat előirányozza, hogy Észak-Koreának két hónapon belül le kell zárnia jongbjoni atomreaktorát és négy további nukleáris létesítményét. Leszögezi, hogy kártalanítani kell Phenjant atomreaktorainak leállításásért és indítványozza az észak-koreai-japán viszony normalizálását.

Az egyelőre nem ismeretes, milyen mértékű energiasegélyre és gazdasági segélyre tart igényt Észak-Korea atomfegyverprogramjának befagyasztásáért.

Arról is szó van a kínai javaslatban, hogy a hatoldalú tárgyalásokon részt vevő országoknak munkacsoportokat kell létrehozniuk az észak-koreai atomeszközök felszámolásával kapcsolatos műszaki részletek kidolgozására. Csütörtökön kezdődött a 2003 óta húzódó hatoldalú tárgyalások újabb fordulója Pekingben, e tárgyalások állandó helyszínén.

Forrás: MTI