Drasztikusan visszaeshet az egyetemi hallgatók száma

A felsőoktatási szakállamtitkár szerint négy-öt év múlva számolni kell a hallgatói létszám visszaesésével a felsőoktatásban. Erről Manherz Károly egy szakmai konferencián beszélt szerdán Budapesten.

A demográfiai hullám a felsőoktatást is befolyásolja, s várhatóan hatással lesz a gyermeklétszám csökkenéséből fakadó hallgatói létszámváltozás az intézmények struktúrájára, és számára is - fejtette ki az államtitkár. Manherz Károly elmondta: a 2007. szeptemberétől élő új felvételi rendszer szabályozza a hallgatók mozgását is. Az új rendszerben nem intézményekre osztják le a hallgatói létszámot, amely idén 56 ezer államilag finanszírozott hallgatót jelent.

Kapacitásszámot határoznak meg, s ezt a felsőoktatási intézmények államilag finanszírozott és költségtérítéses hallgatókkal egyaránt feltölthetik. Azt a hallgatók döntése, jelentkezése határozza meg, hogy melyik intézmény mennyi államilag finanszírozott hallgatói létszámot kap majd - tette hozzá.

Manherz Károly beszélt arról is: az új felsőoktatási törvény megalkotásakor az egyik szempont az volt, hogy mennyire felel meg a szféra a piac és a gazdaság igényeinek. A bolognai rendszer a többciklusú képzéseken keresztül elvben lehetővé teszi, hogy olyan kompetenciákat határozzanak meg kimenetként, amely jobban igazodik a munkaerőpiac elvárásaihoz. Ahhoz azonban, hogy a felsőoktatás tartalmi értelemben is képes legyen a váltásra, "biztosan kell még néhány év" - mutatott rá az államtitkár.
Forrás: MTI