Álrablást szerveztek, majd egymást zsarolták

Családjával saját rablását szervezte meg januárban egy győri postás. Rokonaival 1 millió 400 ezer forinton osztoztak mostanáig, ám a kihallgatások során a postás ellentmondásokba keveredett, ezért az ügy fordulatot vett.

Kiderült, hogy a postás sógora volt az értelmi szerző, és a baráti körével együtt meggyőzte a szorult anyagi helyzetben élő férfit arról, hogy így juthatnak legkönnyebben pénzhez. Egy fiatalkorú bűntársuk imitálta a rablótámadást és használta a sokkolót, majd a pénzen megosztoztak. Ám abból mindenki részesülni kívánt, ezért a családtagok zsarolni kezdték egymást.

Az elrabolt 1,4 millióból több mint 300 ezer forint – ami a postásnál maradt – megvan, a többit a rokonok elköltötték.

A volt kézbesítő ellen sikkasztás miatt indult eljárás, valamint a hatóság félrevezetése miatt is felelnie kell tettéért.