Javier Solana sürgeti az EU aktivizálódását Afganisztánban

Fokozottabb afganisztáni szerepvállalást sürgetett az EU részéről Javier Solana. Mai nyilatkozatában hangoztatta: az unió az eddiginél erőteljesebben vegyen részt Afganisztán biztonságának megszilárdításában, illetve az újjáépítés felgyorsításában.

A Berliner Zeitung című lapnak adott interjúban a legsürgetőbb feladatok között említette az újjáépítési segélyek hatékonyabb koordinálását, a korrupció, illetve a kábítószer-termelés elleni harc segítését, valamint az afganisztáni biztonsági erők kiképzéséhez történő segítségnyújtást.

Solana szerint az EU által eddig folyósított, több milliárd eurót kitevő segélyek szétosztásával kapcsolatban új mechanizmusra lenne szükség. Úgy vélte, hogy ezeket a segélyeket nem az ország legkülönbözőbb körzeteiben tevékenykedő, ezzel megbízott újjáépítési csoportoknak, hanem egy központi - országos - hatóságnak kellene folyósítani, s ezt a hivatalt kellene megbízni a rendelkezésre álló eszközök - szükségletek szerinti - szétosztásával.

Az EU magas rangú képviselője hangsúlyozta: az afganisztáni biztonsági erők kiképzésében történő közreműködést közös uniós kezdeményezés szintjére kellene emelni. Kiemelte annak szükségességét is: az EU gyakoroljon nagyobb nyomást Pakisztánra annak érdekében, hogy az ottani vezetés minden tőle telhető eszközzel akadályozza meg a megbuktatott tálib rezsim lázadóinak Afganisztánba történő beszivárgását.

Javier Solana közvetve bírálta az afgán vezetést is. Az EU - mint fogalmazott - bízik Hamid Karzai elnökben, s reméli, hogy kormánya képes ellenőrzés alatt tartani a helyzetet. Ugyanakkor elengedhetetlennek nevezte, hogy a törvényes afgán kormány erőfeszítéseit ne csak a fővárosra, Kabulra és annak közvetlen környezetére összpontosítsa, hanem jelenlétét lehetőség szerint az ország minél szélesebb területeire terjessze ki.
Forrás: MTI