2024. március 29. - Auguszta
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Elkapták a drogterjesztőket

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy drogterjesztő banda öt tagjával szemben, akik kokainnal és marihuánával kereskedtek egy erzsébetvárosi szórakozóhelyen.
2023. március 21. kedd 10:10 - HírExtra

A Fővárosi Főügyészség kedden azt közölte, hogy a vádirat szerint négy nigériai, valamint egy magyar-horvát állampolgárságú férfi legkésőbb 2020 júniusától kezdve egymással együttműködve kábítószert értékesített Budapesten.
    
A vádlottak a beszerzett drogot az egyik nigériai férfi által üzemeltetett, VII. kerületi szórakozóhely alagsorában, valamint egy annak közelében lévő bérelt lakásban tárolták. A bárt üzemeltető vádlott a vevőket - mobiltelefonos alkalmazáson történő előzetes egyeztetés után - a szórakozóhelyen szolgálta ki.
    
Megjegyezték, hogy a vádlottak - a közös üzlet mellett - valamennyien önállóan is értékesítettek kábítószert vagy a bárban vagy az ahhoz közeli lakásban, illetve belvárosi kerületekben.
    
A nyomozók összehangolt akcióban mind az öt férfit 2020. szeptember 15-én fogták el; a szórakozóhelyen, illetve tartózkodási helyükön mintegy 100 gramm kokaint, több mint 2 kilogramm marihuánát, továbbá több millió forintot foglaltak le.
    
Az egyik nigériai vádlott a rendőrök érkezésekor éppen 30 gramm kokaint próbált az illemhelyen lehúzva megsemmisíteni, a rendőrök azonban ezt megakadályozták.
   
 A Fővárosi Főügyészség az öt férfit - közülük kettőt jelentős mennyiségre elkövetett - kábítószer-kereskedelem bűntettével vádolja, és velük szemben letöltendő fegyház-, illetve börtönbüntetést, a külföldi vádlottak esetében pedig Magyarországról történő kiutasítást is indítványoz - áll a közleményben.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását