2024. április 18. - Andrea, Ilma
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Jön a gyorskorcsolya vébé - elvárások nélkül

A megfiatalított magyar csapat a szokottnál kisebb elvárásokkal szerepel majd a péntektől vasárnapig tartó rövidpályás gyorskorcsolya-világbajnokságon.
2022. április 7. csütörtök 08:08 - HírExtra

"Ez az év úgy volt felépítve, hogy teletöltöttük a mézes köcsögöt, hogy abból az egész olimpia alatt ki tudjanak venni a versenyzők. A vb előtt viszont olyan edzésmunkát végeztünk, hogy még maradjon valamennyi abból mézből. Már nem lehetett megfeszíteni a gyerekeket, így is három héttel hosszabbra nyúlt a szezon, mert a vb-t ennyivel elcsúsztatták" - utalt az elmúlt hetek könnyített munkájára Bánhidi Ákos, a válogatott edző-menedzsere az MTI-nek.
    
A szakember hozzátette, ennek megfelelően viszont mindenki jókedvű és pihent, illetve egyetlen versenyző sem fog úgy felmenni a jégre, hogy ne akarná a legtöbbet kihozni magából.
    
Bánhidi arról is beszélt, hogy foghíjas lesz a mezőny, mert tudomása szerint az ukrajnai háború miatt kizárt oroszok mellett a kínaiak, a kazahok és a japánok sem indulnak, ezért kapott lehetőséget a magyar női váltó, amely eredetileg nem kvalifikálta magát a vb-re.
    
"Olyan ez, mint amikor egy együttes lenyomta élete koncertjét, de még kapott egy fellépést. Mindenkiben nagyobb volt a kötelességtudat, minthogy lemondja a vb-t" - mondta Bánhidi arra utalva, hogy az egy aranyat és két bronzot hozó olimpiai szereplés után fel sem vetődött, hogy esetleg a magyar csapat is kihagyná a montreali világbajnokságot.
    
Az elvárásokkal kapcsolatban óvatosan fogalmazott a szakember, az összetettben és 500 méteren címvédő Liu Shaoang, aki a legrövidebb távon Pekingben is diadalmaskodott, szerinte elszánt és motivált, viszont a fiatalokra semmi terhet nem raknak, esetükben az a fontos, hogy lássanak és tapasztaljanak, mert ez a lehető legmélyebb víz lesz számukra.
    
Bánhidi elárulta, hogy Liu Shaolin Sándort és az amerikai születésű Krueger John-Henryt lelkileg megviselték az ötkarikás játékokon történtek, nekik most jobbat tesz a hosszabb pihenő, ezért hagyják ki a vb-t. Hiányukban a férfiaknál Liu Shaoang mellett Nógrádi Bence és Jászapáti Péter szerepel majd egyéniben, míg a nőknél Jászapáti Petra és Kónya Zsófia indul. Rajtuk kívül Talabos Attila és Bontovics Balázs, illetve Somogyi Barbara, Somodi Maja és a koronavírusos Sziliczei-Német Rebeka helyett csapatba kerülő Schőnborn Melinda utazott ki a kanadai városba, ahol a váltóban kaphatnak lehetőséget.
    
A selejtezőket pénteken rendezik, szombaton 500 és 1500 méteren hirdetnek győztest, míg vasárnap 1000 méteren, összetettben és a váltóversenyekben.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását