2024. március 29. - Auguszta
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Valakinek nagyon megszaladt

A nagyon erős bázisév eredményeit is jócskán túlszárnyalta a harmadik negyedévben a Masterplast Nyrt., a Budapesti Értéktőzsdén a prémium kategóriában jegyzett építőipari vállalat ötmillió euró (1,825 milliárd forint) feletti negyedéves adózott eredményt ért el.
2021. november 18. csütörtök 09:17 - HírExtra

A társaság csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleménye rámutatott, hogy az általánosan kedvező építőipari környezetben jelentős árbevétel bővülést ért el a cég, miközben folytatódott az egészségügyi védőruha értékesítés is. Az összesített árbevétel a 2020-as teljes évet meghaladva 146 millió euró (53,3 milliárd forint) felett jár, az adózott eredmény pedig közel a háromszorosa a 2020-as rekordév első kilenc hónapjában elért értéknek.
    
Tibor Dávid, a Masterplast elnöke a közlemény szerint hasonlóan pozitív folytatásra számít, az utolsó negyedévben is hasonlóan erős, jelentősen a bázis feletti árbevételt és eredményességet vár, amivel biztosítottnak látja a szeptemberben közzétett, rekordévet jelentő számok teljesülését. Szerinte az erős építőipari konjunktúra az építési és a felújítási szegmensben is fennmarad.
    
A közleményben leírtak szerint a harmadik negyedévben elért 50,7 millió eurós (18,5 milliárd forint) árbevétel 35 százalékkal haladja meg a bázisidőszak értékét, és a növekedésben a jelentős mennyiségi bővülés mellett az alapanyagárak változása miatt végbement áremelkedés is szerepet játszott.
    
A társaság EBITDA eredménye a harmadik negyedévben 50 százalékkal haladta meg a bázist és 6,3 millió eurót (2,3 milliárd forint) tett ki. Az év háromnegyedét követően az összesített adózott profit 14 millió euró (5,1 milliárd forint) feletti értékkel megháromszorozódott, így az egy részvényre jutó eredmény (EPS) is több mint háromszorosára, 0,96 euróra (350 forint) nőtt.
    
Az 1997-ben alapított Masterplast csoport a közép-kelet-európai régió legnagyobb magyar többségi tulajdonban lévő építőanyag gyártó és forgalmazó vállalata. A cégcsoport 9 országban rendelkezik saját tulajdonú leányvállalattal és további 30 országba értékesíti termékeit.
    
A Budapesti Értéktőzsdén, a prémium kategóriában jegyzett vállalat 2020-as árbevétele 122,7 millió euró (44 milliárd forint) volt.
    
A társaság részvénye szerdán 4400 forinton zárt, az elmúlt egy évben 1030 és 4880 forint között kereskedtek a papírral a BÉT-en.
 

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását