2024. március 29. - Auguszta
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Meglódult a Mol

A Mol-csoport tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) 307,5 milliárd forintra (1025 millió dollárra) nőtt az idei harmadik negyedévben.
2021. november 5. péntek 10:47 - HírExtra

Az elért EBITDA meghaladta a 288,3 milliárd forintos piaci konszenzust.
    
Az első három negyedévi EBITDA elérte a 770,6 milliárd forintot (2583 millió dollárt), ez 63 százalékkal magasabb, mint a tavalyi azonos időszakban. Ennek oka a jelentés szerint elsősorban a koronavírus-világjárvány alatti mélypontból való kilábalás.
    
A csoport nettó eredménye 139,2 milliárd forint volt a harmadik negyedévben, a tavalyi azonos időszakban elért 56,8 milliárd forint után.
    
A társaság közleménye idézi Hernádi Zsoltot, a vállalat elnök-vezérigazgatóját, aki szerint a harmadik negyedév jó eredményeit a kedvező külső környezet és a regionális gazdasági növekedés fellendülése is támogatta. (Hernádit Horvátországban vesztegetés miatt két év börtönre ítélték -  szerk.)
    
Közölte: az eddigi 2021-es teljesítmény lehetővé teszi, hogy tovább növeljék éves EBITDA-iránymutatásukat, amely várhatóan eléri vagy meghaladja a 3,2 milliárd dollárt.
    
Az elnök-vezérigazgató ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a magas nyersanyagárak és a koronavírus-világjárvány következményei jelentős kockázatot jelentenek a gazdaságra nézve, és nagyon változó működési környezetet teremtenek.
    
Hernádi Zsolt kiemelte, továbbra is arra összpontosítanak, hogy fenntartsák pénzügyi és működési rugalmasságukat, és teljesítsék a fenntarthatósággal kapcsolatos hosszabb távú kötelezettségvállalásaikat.
    
A magasabb szabad pénzáram-termelés lehetővé teszi, hogy finanszírozni tudják a Mol 2030+ stratégiáját támogató beruházásokat - jelezte.
    
A kutatás és termelés (upstream) üzletág EBITDA-ja 87 százalékkal, 396 millió dollárra nőtt a harmadik negyedévben az egy évvel ezelőttihez képest a javuló makrogazdasági környezet hatására, és az eredmény az előző erős negyedévnél is 18 százalékkal magasabb volt.
    
A 2020-as mélypontról visszatérve a finomítás és kereskedelem (downstream) üzletág EBITDA-ja 116 százalékkal, 436 millió dollárra nőtt az előző év azonos időszakához képest. Az értékesítési volumenek 7 százalékkal nőttek a harmadik negyedévben, az erősebb regionális üzemanyagkereslet eredményeképpen.
    
A fogyasztóiszolgáltatások-szegmens harmadik negyedévi EBITDA-ja meghaladta a 210 millió dollárt az előző év hasonló időszakában elért 182,8 millió dollár után, a növekedést a válság után újra helyreálló regionális értékesítési volumenek és a nem-üzemanyagtermékek hozzájárulása segítette.
    
A gáz üzletág EBITDA-ja 30 százalékkal, 30 millió dollárra csökkent a harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához képest, mert a tranzitbevételek és a szabályozott bevételek is csökkentek a határokon átnyúló kapacitás és a szállítási kereslet csökkenése miatt.
    
A Mol részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek, a papír záróára csütörtökön 2794 forint volt. Az elmúlt egy évben a részvények legmagasabb árfolyama 2778, a legalacsonyabb 1624 forint volt.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását