2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

A kertes házak népszerűsége és a kertek két legfontosabb eleme

Továbbra is tombol a járvány hazánkban, aminek egyik legnagyobb mellékhatása, hogy az emberek bezártságban élnek már több, mint egy éve. Emiatt felértékelődött az erkély, illetve a kert szerepe – sokan költöztek a fővárosból vidékre, panellakásból kertes házba.
2021. április 28. szerda 17:34 - HírExtra

A járvány miatti bezártság ugyanis nem csak fizikailag, de mentálisan is megterheli az embereket, főleg ha azt a négy fal között kell kibírniuk.

Ez különösen igaz a kisgyermekes családokra, hiszen ők nagyon nehéz helyzetben voltak a pandémia alatt, mert a gyerekeknek többször is otthonról kellett tanulniuk, ez pedig extra terhet rótt a szülőkre.

Bár egy kert nem oldja meg teljesen a problémákat, de kétségtelenül enyhíti azokat, hiszen belecsempészi a nyugodtságot, békét, kikapcsolódást a mindennapi életbe azáltal, hogy közelebb hozza a természetet.

Ahhoz azonban, hogy igazán élvezni tudjuk, fontos, hogy úgy alakítsuk ki a környezetünket, hogy az ne csak esztétikus, de kényelmes is legyen egyben.

A kertek két legfontosabb eleme

Ahhoz, hogy a kert valóban menekülőutat jelentsen a betondzsungelből, a bezártságból és a letargiából, nagyon fontos, hogy személyre legyen szabva!

Mindenkinek más az igénye – gondoljunk csak a kisgyermekes családok és a nyugdíjasok különbségeire –, ezért bár jó ötlet lehet az interneten fellelhető ötletekből inspirálódni, de nem érdemes egy az egyben megvalósítani mindent, amit találunk.

A nulladik lépés tehát mindig az, hogy meghatározzuk, “mit adjon nekünk a kert”?

A két legfontosabb elem, amire egy embernek szüksége lehet: a kikapcsolódás, és a hasznosság.

1. Természet

A kert egyik legfőbb előnye a természethez való kapcsolódás.

Sokan elkövetik azt a hibát, hogy túl sok mesterséges anyagot használnak a kertjükben, és a természetnek már nem marad hely.

Éppen ezért érdemes fordítva elkezdeni, és először a természetet kialakítani, aminek a leggyakoribb elemei:

- Növények és virágok

- Gyep

- Állatok

- Víz

- Kő

Bár elsőre furcsának tűnhet, de sokszor el sem tudjuk képzelni, hogy mekkora csodálatot válthat ki az emberből, mikor a kertjét meglátogatja egy csiga, rovar, bogár, béka – vagy amennyiben őket nem szívesen látnánk vendégül, akkor egy lepke, egy madár vagy akár egy mókus látogatása.
 

A kisgyermekes családoknál ez különösen fontos lehet, hiszen a gyerekek nagyon szeretik megfigyelni az állatokat, ráadásul rengeteget tanulnak és fejlődnek az ilyen tapasztalásokból.

A természet kialakítása után már biztosak lehetünk benne, hogy a kertünk megfelelő kikapcsolódást fog nyújtani.

Ez után érdemes kialakítani a kényelmet is, hogy ne csak csodáljuk, de a gyakorlatban is kiélvezhessük, amit a kert nyújt.

2. Praktikus kerti elemek

Amikor a hasznosságra gondolunk, főleg az olyan kényelmi eszközök jutnak eszünkbe, mint a kerti asztal, fotelek, napozó- vagy hintaágyak, esetleg a kerti partik elengedhetetlen kellékei, a grillező vagy éppen a medence.

Ezek is nagyon fontosak, ám a legfontosabb elem mégis inkább az útburkolat, amivel kiépíthető mind a kocsibeálló, mind pedig a különböző kerti utak és elemek.

Útburkolati elemnek számít például a térkő, amivel akár kreatívak is lehetünk, hiszen a különböző színek és formák miatt sokkal színgazdagabbá, vibrálóbbá tehető egy kert, ami jelentős hatást gyakorol majd a hangulatunkra.

Ráadásul az épített elemeket és a természetet el is kell választanunk, amihez szegélyekre van szükség. 

Ma már szinte mindent meg lehet valósítani útburkolati elemekből, a kerti sütögetőtől kezdve a különböző szobrokon és vízelvezető építményeken át egészen a kerti csobogóig és madáritatóig.

A természet és a gyakorlati hasznosság tehát összekapcsolható – ám ehhez olyan minőségi anyagokra van szükség, amelyek ugyanolyan jól bírják a kültér viszontagságait, mint maga a természet.

A minőségi anyagok fontossága

Ahhoz, hogy a természet és a térkő szép összhatást nyújtson, fontos, hogy a térkövek bírják a telet, ne töredezzenek és repedezzenek, és természetközeli hatást nyújtson a kinézetük és a kialakításuk.

A Kovi-Kő Térkőgyár különböző térkőelemei tökéletesen megfelelnek minden korábban felvázolt feltételnek, hiszen már 1995 óta a piac meghatározó szereplői, amit csak úgy érhettek el, ha az anyagaik igazi minőséget képviselnek, és hosszú távon is tartósak maradnak. Ha nem csak a minőség, de a térkő ára is fontos, akkor mindenképp jó döntés ellátogatni a weboldalukra és megnézni a kínálatot.

A viacolor kínálatukban megtalálhatóak:

- Térkövek

- Szegélykövek

- Támfal elemek

- Kerítés fedlapok

- Kis folyóka elemek

- Járdalapok

- Útszegélyek

Ráadásul folyamatos akciókkal biztosítják azt, hogy a kert ne csak természetbarát, de igazán kényelmes és használható is legyen. 

A hazai térkő gyártó elérhetőségei:

Név: Kovi-Kő Térkőgyár

Cím: Pilisszentiván, Erzsébetpark, 2084

Telefon: +36304210640

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását