2024. március 29. - Auguszta
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

"A Fidesz az oligarcháit menteti meg az ország helyett"

A Pénzügykutató Zrt. elemzése is megerősíti, hogy a Fidesz-rezsim a válságkezelésre elkülönített pénzek jelentős részét nem a krízisből való kilábalásra fordította és összességében félrekezelte a válságot a tavalyi évben - írja közleményében az MSZP.
2021. március 24. szerda 16:07 - HírExtra

Az MSZP közleménye:

Válságkezelés helyett ugyanis a Fidesz olyan őrült pénzszórásba kezdett az oligarchái körében, aminek az lett az eredménye, hogy az államadósság és a költségvetési hiány is elszállt, a gazdaság teljesítménye pedig a rendszerváltás utáni egyik legnagyobb visszaesését produkálta tavaly.

A kormány úgy adósította el az országot, hogy közben a segítségre szoruló emberekre, a súlyos helyzetbe került családok megsegítésére szinte egyetlen forintot sem fordított! A pénz nagy része ugyanis a fideszes elithez vándorolt, így gyarapodott még a válság idején is 70 milliárd forinttal az ország leggazdagabb oligarchájának vagyona, miközben a rekordmagas adósság az embereket terheli.

Orbán Viktor bűne egyértelmű: tömegek megélhetését áldozta fel azért, hogy még a válság idején is biztosítsa a haverjai és közvetetten a saját maga további gazdagodását.

A Gazdaságvédelmi Alapból pedig az oligarchák támogatásától kezdve a propagandán át a stadionokig továbbra is mindenre költenek csak a bajba került emberek megélhetésének biztosítására nem. 

Az MSZP azt követeli, hogy a válság kezelésére létrehozott alapból kizárólag a járvány elleni védekezésre, a családokra és a munkahelyek védelmére költsön a kormány! Véget kell vetni a fideszes pazarlásnak, be kell vezetni a 80%-os bértámogatást, valamint meg kell emelni az álláskeresési járadék időtartamát 9 hónapra, az összegét pedig minimum 100 ezer forintra!

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását