2024. március 29. - Auguszta
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

DK: a kormány a felelős a gazdasági visszaesésért

A Demokratikus Koalíció (DK) a kormányt tartja felelősnek a válságért, a munkanélküliségért és a gazdasági visszaesésért.
2021. január 7. csütörtök 13:04 - HírExtra

Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke, európai parlamenti delegációvezetője csütörtöki, online sajtótájékoztatóján a GKI gazdaságkutató intézet számításaira hivatkozva azt mondta: amennyiben a kabinet munkahelyvédelemre költötte volna a gazdaságvédelmi alapban lévő pénzeket, gyakorlatilag minden munkahelyet megvédhetett volna a koronavírus-járvány alatt.
    
Hozzátette: a GKI levezeti, "abból a pénzből, amit a kormány ostobaságokra szórt el", minden veszélybe került munkahely bérköltségének a nyolcvan százalékát ki lehetett volna fizetni három hónapig.
    
Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott, hogy pénz volt a munkahelyek védelmére, csak kormányzati szándék nem. Lett helyette vadászkiállítás, stadionépítés és "oligarchamentés", valamint nagyjából félmillió munkanélküli, "akik a kormány miatt kerültek az utcára" - jelentette ki Molnár Csaba.
 

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását