2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Súlyosodik a helyzet Izraelben

Izraelben egyre zsúfoltabbak a koronavírus-fertőzötteket ellátó kórházak, és kormányzati beavatkozást sürgetnek a súlyos betegek növekvő száma miatt - jelentette a katonai rádió hétfőn.
2021. január 4. hétfő 11:51 - HírExtra

A rádióban elhangzott jelentések szerint a kórházak vezetői attól tartanak, hogy az egyre növekvő betegszám miatt már nem biztosított a betegellátás korábbi, megszokott színvonala, számos helyen elnapolták a nem életmentő, hanem tervezett műtéteket, és több belgyógyászati osztályt ismét átalakítottak koronavírus-osztállyá az egyre nagyobb számban érkező Covid-19-betegek fogadására.
   
 A rádió szerint a kormány várhatóan csütörtökig elhalasztotta az oktatási rendszer bezárásának, illetve távoktatásra átállításnak a kérdését. Az oktatást a kevésbé fertőzött településeken engedélyező jelenlegi zárlat az egészségügyi minisztérium szakemberei szerint nem elégséges.
    
Ezért az iskolák bezárását kérik mindenütt, az ultraortodoxok intézményeiben is, ahol korlátozottabbak a lehetőségek, mert a vallási vezetők nem engedélyezik az internet szabad használatát.
    
Ezt a Kék-fehér párt politikusai, valamint számos szakértő is vitatja, szerintük az eddigi korlátozások eredményességét csak néhány további nap elteltével mutatják majd ki az adatok, és nem biztos, hogy szükség lesz újabb szigorításokra.
    
Vasárnap lelassult az oltások beadásának üteme, az eddigi napi 150 ezer új beoltotthoz képest csak 134 226 ember részesült a Pfizer és a BioNTech által közösen fejlesztett oltóanyag első dózisából. Ezzel a december 20-án elkezdett országos oltási kampány résztvevőinek száma 1,24 millióra nőtt.
    
A televíziók vasárnap esti híradása szerint kifogyóban a vakcina, szombat estétől csak a már egyszer beoltottaknak tudják biztosítani a számukra megőrzött második dózist, illetve csak lassított ütemben tudják folytatni az első oltások beadását. Csak februárban várható újabb szállítmány a Pfizertől, amelynek készítménye csak akkor éri el a 95 százalékos hatékonyságot, ha három hét elteltével másodszor is beoltják vele a pácienseket.
    
A 12-es kereskedelmi csatorna vasárnap este arról számolt be, hogy Izrael gyors oltási sikere károkat okozott a Pfizerrel folytatott tárgyalásokon, melyeket a következő szállítmányok előbbre ütemezéséről folytattak.
    
Izrael magas, eddig több mint 12 százalékos oltási arányát látva több ország képviselői arról panaszkodtak a gyógyszergyártónak, hogy Izrael túl sok adagot kapott, és nyomást gyakoroltak további oltóanyagok más helyekre küldésére.
    
A munkanapnak számító vasárnapon 79 395 tesztet végeztek el a 9,3 millió lakosú országban, melyek közül 6,6 százalék, 5135 lett pozitív.
    
Március óta 441 542-an fertőződtek meg koronavírussal. Jelenleg 48 908 aktív fertőzöttet tart nyilván az egészségügyi minisztérium honlapja. A SARS-CoV-2 vírus okozta betegségben február óta 3404-en haltak meg. Jelenleg 1298 beteget ápolnak a kórházakban, közülük 769-en súlyos állapotban vannak, 196 embert kapcsoltak lélegeztetőgépre.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását