2024. április 16. - Csongor
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Az edzője bírálta a Barcelonát

Ronald Koeman, az FC Barcelona vezetőedzője kritikával illette csapatát a Getafétól a spanyol futballbajnokságban szombat este elszenvedett 1-0-s vereséget követően.
2020. október 18. vasárnap 09:08 - HírExtra

"Nem játszottunk elég jól, különösen a második félidőben mutatott futballunk nem tetszett - idézte a holland szakvezetőt a madridi Marca. - Túl gyakran vesztettük el a labdát, és lehetővé tettük, hogy az ellenfél veszélyes helyzeteket alakítson ki."
    
Koeman, aki a katalán együttessel nyári szerződtetése óta először kapott ki, kitért a büntetőre is, amelynek értékesítésével a Getafe otthon tartotta a három pontot.
    
"Nem tudom, hogy tizenegyes volt-e, vagy sem, de a Getafe-játékosok keresték a lehetőséget, hogy büntetőhöz jussanak, mi pedig szenvedtünk ettől - mondta, majd hozzáfűzte: - Nagyon kevés lehetőséget teremtettünk a gólszerzésre, azok legtöbbjét is az első félidőben."
    
A bíráskodásra vonatkozó kérdésre Koeman így felelt: "nem szeretek a játékvezetésről beszélni, most sem teszem, mindenkinek megvan a saját véleménye erről. Amúgy szóltam a vezetőbírónak, hogy a 12-es számú hazai játékos (Nyom) tiszteletlen volt velem szemben, de nem fogom megismételni, mit mondott nekem."
    
A Koeman irányította katalán csapat a hétvégi La Liga-forduló után kedden a Ferencvárost fogadja a Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulójában.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását