2024. március 29. - Auguszta
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Szükség van az Európai Egészségügyi Unióra

Nemcsak a teljes európai közösségnek, de Magyarországnak is kiemelten fontos érdeke, hogy megvalósuljon az európai egészségügyi unió koncepciója - jelentette ki Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti (EP-) képviselője Brüsszelben, online tartott tájékoztatóján csütörtökön.
2020. szeptember 17. csütörtök 14:56 - HírExtra

A szocialista képviselő Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnökének Európa helyzetéről az EP plenáris ülésén tartott beszédére reagált, amelyben szó volt egy egészségügyi unió létrehozásáról.
    
Ujhelyi kiemelte: azt követően, hogy az uniós bizottság is vállalást tett az egészségügyi unió koncepciója mellett, most az állam-, illetve kormányfőket tömörítő Európai Tanácson a sor, hogy támogassa a megvalósítást. Azt hangsúlyozta, hogy az európai egészségügyi unió létrejötte rövidebb várólistákat, kevesebb kórházi fertőzést és abból következő betegséget, halálesetet jelent, de magasabb béreket is hozhat az egészségügyi ellátórendszerekben.
    
"A kormányzati propagandával szemben a Fidesz az uniós átlagnál is kevesebbet fordít az egészségügyre, nem véletlen a minőségbeli és a bérek terén tapasztalt lemaradás. A különbségek tarthatatlanok, ennek kiküszöbölését is elősegíti az egészségügyi unió koncepciója" - fogalmazott.
    
Erős egészségügy nélkül nincs erős Európa, erős egészségügyi ellátórendszer nélkül nincs boldog Magyarország - tette hozzá Ujhelyi István.
    
Ursula von der Leyen szerdai beszédében azt mondta: Európának le kell vonnia a koronavírus-járvány okozta egészségügyi válság tanulságait, amelyek egyértelművé teszik, hogy erős európai egészségügyi unióra van szükség. Időtállóvá kell tenni az új uniós egészségügyi cselekvési programot, ami egyebek mellett a finanszírozás növelését jelenti - mondta az elnök.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását