2024. április 19. - Emma
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Stagnáló foglalkoztatottság

A GKI Zrt. augusztusban egy 1000 fős reprezentatív lakossági felmérést végzett a magyar foglalkoztatás helyzet megismerése céljából. (Az 1000 megkérdezettből 679 fő volt foglalkoztatott.)
2020. szeptember 16. szerda 12:12 - HírExtra

A felmérés idején már nem voltak érvényben szigorú hatósági egészségügyi korlátozások, és még csak kevés ország esetében voltak érvényben ki- illetve beutazási korlátozások. 

A felmérésre adott válaszok alapján júliushoz képest augusztusban nem változott a foglalkoztatottság. Ez feltehetőleg részben annak a következménye, hogy az idénymunka (mezőgazdaság, építőipar, turizmus) már júliusban megjelent. Másrészt a teljes foglalkoztatás mégis nőhetett a külföldi illetőségű vendégmunkások alkalmazása miatt, akikre (javarészt) az egészségügyi beutazási korlátozások nem vonatkoztak. A válaszok alapján emelkedett a munkahelyére bejáró foglalkoztatottak száma, miközben a távmunkában foglalkoztatottak aránya hibahatáron belül, a részmunka-időben dolgozók aránya érezhetőbben csökkent. Enyhén emelkedett, az állásidőn levők száma.

A további kilátások szempontjából nagy kérdés, hogy a magyar ”kurzarbeit” lezárulása, a járvány új erőre kapása és a külföldi kereslet alakulása milyen hatással lesz a foglalkoztatásra.

Forrás: GKI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását