2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

500 milliót ad az osztrák kormány

500 millió eurós segélycsomagot hirdetett az osztrák kormány a vendéglátóipar és a turizmus talpra állítására - jelentette be Sebastian Kurz kancellár hétfőn egy bécsi sajtótájékoztatón.
2020. május 11. hétfő 14:04 - HírExtra

A vendéglátás az osztrákok lelkének, identitásának a része, jellegzetessége az országnak - mondta Kurz. A kancellár arról is beszélt, hogy az ágazat számára nagy kihívást jelentett a koronavírus-járvány. Emlékeztetett arra, hogy a részmunkaidős foglalkoztatással munkahelyeket mentettek meg; a nyitvatartási korlátozások idején pedig az állam magára vállalta a működési költségek 75 százalékát.
    
Kurz felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy a nyitást követő időszak sem lesz könnyű a vendéglátósoknak és a turizmusban dolgozóknak, a forgalom ugyanis nem áll helyre egyik pillanatról a másikra. Hangsúlyozta: az ágazat számára kidolgozott segélycsomag arra szolgál, hogy fellendítse a forgalmat, és adókedvezményt biztosítson a gasztronómia és a turizmus szereplőinek.     

Gernot Blümel (ÖVP) pénzügyminiszter arról számolt be, hogy a tervek szerint júliustól a nem alkoholtartalmú italok áfáját a jelenlegi 20 százalékról 10 százalékra csökkentik, és ez 200 millió euró kiadástól tehermentesítheti az ágazatot. A tárcavezető arról is beszélt, hogy a könnyítések részeként a legfeljebb ötezer lélekszámú településeken lévő vendégházak  az adóból levonható mobilitási átalányát 2 százalékról 6 százalékra emelik, a legfeljebb tízezer lélekszámú településeken lévő vendéglátóhelyekét pedig 4 százalékra.     

A tárcavezető elmondta, hogy egy évi 115 ezer eurós forgalmat termelő falusi vendégháznak jelenleg 3,670 euró adót kellene fizetnie, a könnyítések bevezetése után pedig adója 671 euróra csökken majd. Elisabeth Köstinger (ÖVP) turizmusért felelős miniszter megerősítette, hogy május 15-én kinyithatnak a vendéglátóhelyek Ausztriában. Felhívta ugyanakkor a figyelmet a továbbra is érvényben lévő óvintézkedések betartására; az éttermekben, kávézókban, bárokban kötelező lesz egyebek mellett az egy méteres távolság betartása, a pincéreknek a szájmaszk viselése; a vendégeknek pedig ajánlott előzetesen asztalt foglalniuk, hogy megkönnyítsék az üzemeltetők dolgát.     

A könnyítések Ausztriában 41 ezer vendéglátóhelyet érintenek; ezekben 145 ezren dolgoznak.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását