2024. április 20. - Tivadar
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Most Moldovába küldtünk maszkokat

Százezer egészségügyi maszkból és ötezer orvosi védőruházatból álló szállítmányt kísért el Moldovába a külgazdasági és külügyminiszter keddi chisinaui villámlátogatásán.
2020. április 28. kedd 13:18 - HírExtra

A Moldovának nyújtott magyar segítségről a miniszter és hivatali kollégája, Oleg Tulea számolt be közös sajtótájékoztatójukon, amelyet élőben közvetítettek Szijjártó Péter Facebook-oldalán.
    
Moldova a koronavírus-járvány elleni védekezésben két csatornán is segítségért fordult Magyarországhoz: kétoldalú - kormányközi - alapon és NATO-keretben. Miután Magyarország vásárolt Kínából sok millió védőfelszerelést, és kiépített egy saját maszkgyártási kapacitást is, így abban a helyzetben van, hogy tud Moldovának is segíteni. A két ország miniszterelnökei a közelmúltban stratégiai partnerségi megállapodást írtak alá, és Magyarország komolyan gondolja ezt a stratégiai partnerséget, barátságot - hangsúlyozta Szijjártó Péter.
    
Magyarország elkötelezett támogatója az Európai Unió keleti partnerségi programjának. Fontosnak tartja, hogy az EU-nak legyenek szövetségesei Keleten, és Budapest szerint a keleti partnerség országainak szükségük van arra, hogy megkapják a megfelelő támogatást az EU országaitól. Erre a segítségre most különösen és gyorsan szükség van. Moldovai információk szerint a fertőzöttek egy jó része egészségügyi dolgozó - mondta a magyar miniszter.
    
"Én, mint egy kereszténydemokrata kormánynak a képviselője szeretném elmondani, hogy nagyra becsüljük az itteni szociáldemokrata kormánynak a nemzeti érdekek érvényesítésében végzett tevékenységét. Mi is úgy gondoljuk, hogy nekünk Magyarország az első, és becsüljük azokat az országokat, amelyek saját nemzeti érdeküket helyezik előtérbe" - jelentette ki.
    
"Felszólítjuk az Európai Bizottságot, hogy ne alkalmazzon politikai diszkriminációt Moldovával szemben, hanem a korábban elhatározott pénzügyi segítséget - a megígért 100 millió eurós támogatásból még 70 milliót - haladéktalanul utalja át az országnak, mert ha valamikor, akkor most erre nagyon nagy szüksége van. És arra is kérjük az Európai Bizottságot, hogy a járvány miatt nyújtandó 100 millió eurós segítséget is haladéktalanul utalja át" - mondta Szijjártó Péter.
    
Megjegyezte, hogy most, a világjárvány idején rendkívül jó együttműködés alakult ki Magyarország és Moldova között az áruk és az emberek tranzitforgalmában, ráadásul két nagyon fontos gazdasági ágazatban, a bankszektorban és a gyógyszeriparban egy-egy magyar cég, az OTP és a Richter a piacvezető Moldovában.
    
"Tehát nekünk van egy önző érdekünk is abból a szempontból, hogy Moldova minél sikeresebb legyen, és újra tudja indítani gazdaságát" - jelentette ki. A moldovai külügyminiszter megköszönte Magyarországnak azt is, hogy segített több ezer olyan moldovai állampolgárnak hazatérni, aki a járványügyi korlátozások miatt kényszerült erre.
 

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását