2024. április 19. - Emma
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):
Viszonylag alacsony, öt százalék alatti az új típusú koronavírus-fertőzöttek halálozási aránya a Nyugat-Balkánon, a járványügyi szakértők azonban a következő két hétre várják a járvány tetőzését a térségben, amikor több halálos áldozatra kell számítani.
2020. április 8. szerda 09:23 - HírExtra

A szerb elnök teljes hétvégi kijárási tilalom bevezetését helyezte kilátásba már péntektől. Aleksandar Vucic kedden késő este egy televíziós interjúban beszélt arról, hogy vagy az egész országban, vagy csak a járvány gócainak számító városokban vezetne be tilalmat péntek délután és hétfő reggel között. A hatályos korlátozás szombat délutántól hétfő reggelig tart. Vucic azt mondta, hogy múlt szombaton rengetegen voltak az utcán, így ezt a lehetőséget is szeretné megvonni a következő két hétben, amikor a fertőzöttek számának tetőzése várható. Ilyen intézkedést vezetett be Észak-Macedónia is.
    
Aleksandar Vucic megerősítette azt is, hogy a korábbi bejelentésekkel összhangban az enyhe tünetekkel rendelkező fertőzöttek nem gyógyulhatnak otthon, hanem az erre kijelölt, sport- és vásárcsarnokokban kialakított ideiglenes kórházakban szállásolják el őket. Ez alól csak a várandósok, a közelmúltban gyermeket szült anyák és a krónikus betegséggel rendelkezők képeznek kivételt.
    
Szerbiában egy nap alatt 2200-ról 2447-re nőtt a regisztrált fertőzöttek száma. Eddig 118-an gyógyultak fel a betegségből, 61-en pedig belehaltak a fertőzés szövődményeibe. A járvány halálozási aránya az országban 2,49 százalékos.
    
Észak-Macedóniában szerdára 570-ről 599-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma, és 26-an haltak bele a Covid-19 betegség szövődményeibe, ami 4,34 százalékos halálozási aránynak számít. A nyugat-balkáni országok közül itt a legmagasabb ez az arány. Az élelmiszerüzletek és a gyógyszertárak csak rövidített munkaidővel, a 16 órakor kezdődő kijárási tilalomig tartanak nyitva, hétvégén pedig, amikor teljes kijárási tilalom van érvényben, csak az ügyeletes gyógyszertárak üzemelhetnek.
    
Koszovóban keddről szerdára 165-ről 184-re nőtt a fertőzöttek száma. A halálozási arány 2,71 százalékos.
    
A nyugat-balkáni országok közül a 620 ezres Montenegróban a legalacsonyabb a halálozási arány, mindössze 0,83 százalékos. Az Adria-parti országban az utóbbi 24 órában 233-ról 241-re nőtt a fertőzöttek száma.
    
Bosznia-Hercegovinában 674-ről 764-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma egy nap alatt. Az egészségügyi dolgozók többször is nyilvánosan felpanaszolták a rossz munkafeltételeket és a védőfelszerelés hiányát. A rosszul szervezett egészségügyi rendszer egyik áldozata lett egy ismert járványügyi szakember is. Sefik Pasagic felesége nyílt levélben hívta fel a figyelmet az egészségügy hiányosságaira, azt is közölte, annak ellenére, hogy a férje elismert szakember, senki nem akarta megvizsgálni, mire pedig kórházba került, ahol - az özvegy szerint - nem kapott megfelelő ellátást, már késő volt. Az országban a járvány halálozási aránya 4,32 százalékos.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását