2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Mészáros-adót akanak az ellenzékiek

Közös törvényjavaslatot nyújtottak be a Mészáros-adóról, azaz az “egyes kivételezett gazdasági szereplők szolidaritási hozzájárulásáról” Szél Bernadett, Hadházy Ákos és Szabó Szabolcs független országgyűlési képviselők.
2020. április 8. szerda 12:01 - HírExtra

A kezdeményezéshez Fekete-Győr András, a Momentum elnöke is csatlakozott. Az elmúlt napokban a törvényjavaslat kezdeményezői több alkalommal is szóvá tették, hogy miért nem veszik ki részüket érdemben a járvány okozta válság teherviseléséből a közpénzekből meggazdagodó kormányközeli vállalkozók, üzletemberek. A törvényjavaslat alapját a Botka László által meghirdetett Nemzeti Szolidaritási Program adta.

A törvényjavaslat kezdeményezői közös bejelentésükben kiemelték:

“A Mészáros-adót a közbeszerzések legnagyobb győzteseire vetnénk ki, és összességében több száz milliárd forintos bevételt jelentene hazánknak. Ebből a pénzből pótolható a munkájukat és fizetésüket elvesztő emberek jövedelme. Ebből a pénzből maszkok és kesztyűk vásárolhatók. Ebből a pénzből megemelhető az egészségügyi dolgozók fizetése.”

A törvényjavaslat szerint sávosan növekvő rendszerben vetnék ki az adót az elmúlt nyolc évben állami forrásokból milliárdos, tízmilliárdos, és százmilliárdos nagyságrendű bevételekre szert tevő vállalatokra is. A hozzájárulásokból származó bevételek megfelelő elköltése érdekében elrendelik egy kizárólag a veszélyhelyzet következményeinek elhárítására szolgáló elkülönített állami pénzalap felállítását. Az adóbefizetés elmulasztása esetén a vállalatokat öt évre eltilthatják az állami támogatásokra pályázástól.

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását