2024. április 19. - Emma
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Kiakadtak rá, mert védi az ostoba Trumpot

Fenyegető üzeneteket kapott Jonathan Turley jogtudós, aki a képviselőház három bizottsága előtti minapi meghallgatáson kifejtette, hogy nem ért egyet a Donald Trump amerikai elnök elleni impeachment-eljárással - jelentette csütörtök este az amerikai Fox televízió és a The Hill című lap.
2019. december 6. péntek 13:34 - HírExtra


 

    A George Washington Egyetem professzora a washingtoni politikai élettel foglakozó The Hillben írt publicisztikájában arról számolt be, hogy még be sem fejezték a meghallgatást szerdán, amikor a lakására és a hivatalába fenyegető levelek és üzenetek özöne érkezett.

    "Azt követelték, hogy rúgjanak ki a George Washington Egyetemről" - írta a tudós, kijelentve, hogy az impeachment (alkotmányos felelősségre vonási eljárás) elleni állásfoglalása miatt fenyegetik.

    Turleyt három másik - a demokraták által kiválasztott - jogásszal együtt hívták be a törvényhozók, őt a republikánusok hívták meg. A professzor leszögezte ugyan, hogy nem Donald Trump híve, és a 2016-os választáson nem is szavazott rá, de nem ért egyet az ellene indítandó eljárással. Álláspontját azzal indokolta, hogy a demokratáknak nincs elég bizonyítékuk és tanúvallomásuk, amely alátámasztaná, hogy az elnök visszaélt a hatalmával és nyomást gyakorolt az ukrán államfőre. 

Ellenzéke szerint Trump azt akarta elérni Volodimir Zelenszkijnél, hogy indítson vizsgálatot Joe Biden, a 2020-as választások egyik demokrata párti elnökjelölt-aspiránsa, volt alelnök és fia, Hunter Biden ellen ukrajnai üzleti ügyeik miatt.

    A meghallgatás egyik résztvevője, a demokraták által behívott Pamela Karlan, a Stanford Egyetem jogásza meghallgatásán elsütött egy szóviccet az elnök kiskorú fiára, Barron Trumpra utalva. Azt mondta: "az amerikai alkotmány értelmében itt nincsenek nemesi címek. Tehát bár az elnök nevezheti Barronnak a fiát, nem csinálhat belőle bárót".

    Az elnök kampánycsapatának sajtófőnöke, Kayleigh McEnany és a first lady, Melania Trump reagált a történtekre. Az elnök felesége a Twitteren azt írta: Karlan "szégyellheti magát (...) cinkosságáért, és azért, hogy ehhez egy gyermeket használt fel". McEnany közleményt adott ki, amelyben úgy fogalmazott: "csak az őrült liberálisok agyában vicces egy 13 éves gyermeket belekeverni az impeachment-eljárásba".

    Sajtójelentések szerint Karlan aznap este bocsánatot kért a szavai miatt.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását