2024. március 29. - Auguszta
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Magyarországon nem vizsgálódhat állami korrupció után az EU főügyésze

Formális megállapodás született az Európai Unió társjogalkotó intézményei között kedden a román Laura Codruta Kövesi európai főügyészi kinevezéséről, így bár a végső jóváhagyás még hátra van, már biztosra vehető, hogy ő lesz a hamarosan felálló szervezet első vezetője.
2019. szeptember 25. szerda 08:54 - HírExtra
 

A tagállamok kormányait tömörítő tanács és az Európai Parlament tárgyalói azután egyeztek meg a kinevezésről, hogy előbbi testület múlt héten megszavazta a román korrupcióellenes ügyészség (DNA) korábbi vezetőjének támogatását.

A hivatalos jóváhagyásról még mindkét intézménynek szavaznia kell, ezek után azonban pusztán formalitásnak számít.

"Kövesi a tökéletes választás. Kitűnő szakmai kompetenciákkal rendelkezik, Románia ráadásul jelenleg nem tölt be fontos vezetői posztot az EU-ban" - közölte Juan Fernando López Aguilar, az EP belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottságának (LIBE) elnöke.

Hasonlóan nyilatkozott Monika Hohlmeier, a költségvetés-ellenőrzési szakbizottság elnöke is, aki szerint a jelölt "rendkívül kompetens, lenyűgöző eredményekkel a korrupcióellenes küzdelemben, figyelemre méltó ellenálló képességgel és nagy bátorsággal".

A tagállamok többsége korábban Jean-Francois Bohnert francia ügyészt támogatta, de időközben még a párizsi kormány is beállt Kövesi mögé.

Az Európai Ügyészség, amely a tervek szerint legkésőbb 2021 elején kezdi meg működését, az EU pénzügyi érdekeit sértő bűncselekményekkel szemben jár majd el. Az úgynevezett megerősített együttműködéssel létrejövő szervezetben huszonkét tagállam vesz részt, Magyarország nincs köztük.

Elemzők rámutattak, hogy egy új intézmény esetében gyakran a jövőre nézve is meghatározó az első vezetőjének személye.

Laura Codruta Kövesit tavaly nyáron mentették fel a több száz román politikust rács mögé küldő DNA éléről az igazságügyi miniszter kezdeményezésére, aki szerint mandátuma idején visszaéléseket követett el a szervezet.

A bukaresti kormány hevesen tiltakozott és kampányolt Kövesi megválasztása ellen, ami szakértők szerint meglehetősen átpolitizálttá tette az ügyet.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását