2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Hány szervátültetés volt Magyarországon?

Tavaly több mint négyszáz szervátültetést végeztek Magyarországon, ebből körülbelül ötven élődonoros volt - közölte a Magyar Szervátültetettek Szövetségének (MSZSZ) elnöke szerdán az M1 aktuális csatornán.
2019. március 20. szerda 13:43 - HírExtra
 

Berente Judit azt mondta, Magyarországon leggyakrabban vesét ültetnek át, ezt követi a máj, majd a szív és végül a tüdő.

A szervek nagy részét Magyarországon veszik ki, de az Eurotransplanttól is érkezhet szerv - tudatta.
Ismertette, a szervadományozás anonim, a szervátültetettek viszont szeretnének köszönetet mondani a donornak, ezért a szövetség 2001-ben kopjafát állított a budapesti Fiumei úton, hogy meg lehessen emlékezni az ismeretlen donorról.

Március 21-én az ismeretlen donor napján sok donorcsalád is ellátogat a helyszínre - tette hozzá a szövetség elnöke.

Grózli Csaba, az MSZSZ stratégiai és orvos igazgatója arról beszélt, hogy a magyar szervátültetéseket sebésztechnikailag és a rendelkezésre álló gyógyszerekkel a legmagasabb szinten tudják végezni. Az utógondozásban azonban szerinte még lehetne fejlődni.

Kitért arra is, hogy a szervátültetés után a betegeknek meg kell tanulniuk az új élettel bánni, ezért a friss szervátültetettek Képzett beteg című háromnapos programon vehetnek részt, amelyen orvos, dietetikus, testnevelő, családterapeuta és pszichológus segíti őket.
A programban eddig több mint hatszázan vettek részt - tette hozzá.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását