2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Jön a döntők döntője

A második elődöntővel folytatódik pénteken a Fölszállott a páva különleges évada, A Döntők Döntője a Duna Televízióban.
2018. november 15. csütörtök 13:13 - HírExtra
 

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) és a Hagyományok Háza népzenei és néptáncos tehetségkutatójában az előző évadok legjobbjai mérik össze tudásukat - tájékoztatta az MTVA Sajtó Osztálya az MTI-t.

A második elődöntőben táncegyüttes kategóriában az székesfehérvári Alba Regia Táncegyüttes, a budapesti Czifra Együttes és a miskolci Szinvavölgyi Néptáncműhely, míg az énekes szólisták között a vargyasi Borbáth Szilveszter, az egyeki Ecsedi Petra és az alsónyéki Zsikó Zsuzsanna lép színpadra. A szóló és párostánc kategóriában a dombrádi Hoksz Attilát, a 2015-ös gyermekévad közönségkedvencét, a nyíregyházi Cruz Heather Laurát és Demarcsek Dánielt, végül Majer Tamást láthatja a közönség, Debrecen képviseletében. A hangszeres szólisták és zenekarok kategóriájában a kolozsvári Tokos zenekar, a tatai Kurdi Gábor, végül pedig a budapesti Patonai Bátor mutatkozik be.

Ebben az évben újdonság, hogy most a közönség szavazatain múlik, mely produkciók jutnak a december 21-i döntőbe. A nézők az eddig megszokott módon, alapdíjas SMS-ben küldhetik el szavazataikat a 06-20 vagy 30, vagy 70 44-22-999-es telefonszámra. A szavazást a műsorvezetők indítják el az adásban és ők is zárják le. Emellett a MediaKlikkPlusz applikáción keresztül is lehet szavazni.

A szavazással kapcsolatos részletes információk és a versenyzők kódjai a www.mediaklikk.hu/pava oldalon is megtalálhatók.

A nézők szavazataival négy produkció jut tovább, a zsűri pedig további két fellépőnek adhat szabadkártyát, így a tizenkét induló közül hat folytathatja a versenyzést a középdöntőben.

Újítás az is, hogy az idei Fölszállott a páva együttesei és szólistái felajánlhatják nyereményüket a saját régiójukban fontos szerepet betöltő civil szervezetnek.

Az élő adásokban a 48 kiválasztott versenyző előadását idén a Fölszállott a páva korábbi évadában feltűnt gyermekszereplők vendégprodukciói színesítik, de a zsűri tagjait is láthatja táncolni, énekelni és zenélni a közönség.

Az első elődöntőn a hangszeres szólisták és zenekarok kategóriát képviselő Pósfa zenekar mellett az énekes szólisták és énekegyüttesek kategóriájában Sőregi Anna és Komáromi Kristóf, a táncos szólisták és táncospárok kategóriájában Bulyáki Anett és Oszlánszki Patrik, a néptáncegyüttesek közül a Debreceni Hajdú Táncegyüttes jutott tovább a nézők szavazatai alapján. Szabadkártyával Fekete Borbála (énekes szólisták és énekegyüttesek kategória) és Okányi Mihály (táncos szólisták és táncospárok kategória) folytathatja a versenyzést a középdöntőben.

A zsűri elnöke Sebő Ferenc Kossuth-díjas zenész, a nemzet művésze, mellette idén is Sebestyén Márta Kossuth-díjas énekes, Agócs Gergely néprajzkutató, népzenész, a Hagyományok Háza tudományos munkatársa, Diószegi László történész, koreográfus, a Martin György Néptáncszövetség elnöke, valamint Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas táncművész, koreográfus, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti vezetője értékeli a produkciókat.
A műsort ebben az évadban is Morvai Noémi és Novák Péter vezeti.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását