2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Megint Afganisztán

Hídfőállásként kívánja felhasználni további terjeszkedéséhez Afganisztánt az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet - figyelmeztetett Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, megnyitva pénteken az afgán rendezésről szóló moszkvai nemzetközi konferenciát.
2018. november 9. péntek 13:58 - HírExtra
 

"Országainknak kivétel nélkül szembe kell nézniük a nemzetközi terrorizmus fenyegetésével, amelynek egyik célpontja Afganisztán. A terroristák élcsapatai az IÁ képében, külső támogatást sem mellőzve, megkísérlik Afganisztánt hídfőállássá változtatni Közép-Ázsiában és az egész, tágabb értelemben vett régiónkban" - mondta Lavrov.

Hangsúlyozta, hogy az afgánokat mind a konferencián részt vevő államoknak, mind pedig a regionális szervezeteknek támogatniuk kell a terrorveszély elhárításában. A moszkvai fórumon egyébként az afgán kormány és az ilyen jellegű egyeztetésen első alkalommal megjelenő tálibok mellett az Afganisztán térségében található államok - Kína, India, Irán, Kazahsztán, Kirgizisztán, Pakisztán, Tádzsikisztán, Türkmenisztán és Üzbegisztán - külügyminiszter-helyettesi szinten, más országok pedig - köztük az Egyesült Államok - különleges képviselőkkel vagy megfigyelők szintjén képviseltetik magukat.

Lavrov hangsúlyozta, hogy Oroszország és más regionális partnerek igyekeznek előmozdítani az afgán kormány és a tálib radikális mozgalom közvetlen párbeszédjét. Mint mondta, a dialógus "moszkvai formátuma" is éppen a befogadó jellegű afgán belső párbeszéd és a nemzeti megbékélés előmozdítását szolgálja. Nyomatékosította, hogy Afganisztán problémáit kizárólag politikai eszközökkel lehet megoldani.

Az orosz diplomácia vezetője óvott attól, hogy Afganisztánt bárki is "geopolitikai játéktérként" használja, és hangsúlyozta az iszlám köztársaság területi épségének fontosságát.

Az Afganisztánt 1996-tól a 2001-es nemzetközi beavatkozásig irányító tálib szélsőségesek kitartóan küzdenek a nemzetközi erők és a kabuli kormányzat ellen, és az ország jelentős részén komoly befolyással bírnak. A tálibok az ország területén lévő amerikai erők távozását és olyan kabuli vezetés létrehozását akarják elérni, amely az iszlám általuk vallott, radikális felfogását követi.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását