2024. március 29. - Auguszta
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Napi vicc: mi mutatjuk meg a jogállamiságot a törököknek

Magyarország kész minden segítséget megadni Törökországnak a jogállamiság és az igazságszolgáltatás megreformálásához - mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter csütörtökön Ankarában az MTI-nek, miután török kollégájával, Abdulhamit Güllel tárgyalt.
2018. november 2. péntek 10:02 - HírExtra
 

A török igazságügyi reformcsomag decemberben jelenik meg - közölte a miniszter, hangsúlyozva, hogy Magyarország kész véleményt nyilvánítani, és akár közös projektet is indítani Ankarával a reform ügyében.

A reform kidolgozásáért felelős munkacsoportot Abdulhamit Gül vezeti.

Magyarország rendelkezik azzal a szakértelemmel, amellyel segítséget nyújthat az igazságszolgáltatásba vetett közbizalom megerősítéséhez, és kész átadni az új bírósági eljárási kódexek bevezetésével kapcsolatos tapasztalatait - mondta Trócsányi László.

Kiemelte: török kollégája részéről nagyfokú nyitottságot érzett a reformcsomagra vonatkozó együttműködést illetően.

Gül a magyar felajánlást nagy örömmel elfogadta, és jelezte, jövő tavasszal Budapestre kíván látogatni - tette hozzá.

Trócsányi László Törökország európai uniós csatlakozási folyamatáról azt mondta, hogy az igazságszolgáltatásról szóló 23-as fejezet megnyitásának a tervezett jogszabályok elfogadása és végrehajtása az előfeltétele.

A török igazságügyi reform legfontosabb célkitűzése a hatékony igazságszolgáltatás megteremtése, a perek észszerű határidőre való befejezése, a digitalizáció, valamint a permegelőzés, illetve a meditáció kérdése is - mondta a miniszter.

Trócsányi László kijelentette, hogy a közigazgatási bíráskodásról szóló magyar törvénytervezetet kedden nyújtják be az Országgyűlésnek.

A közigazgatási bíráskodás, amely Törökországban is a rendes bíróságoktól elkülönülten működik, olyan hozzáadott érték, amely a jogállamiságot erősíti - mondta.

A magyar és a török igazságügyi miniszter egyeztetett a migrációról és a terrorizmusról is. A felek megállapították azt, hogy a terrorizmus elleni küzdelem alapvető közös érdeke Európának és Törökországnak.

A tárgyaláson szó volt arról is, hogy milyen "támadások" érték Törökországot a jogállamiság ügyében.

Trócsányi László elmondta: a polgárok jogainak biztosítása a jogállamiság alapvető követelménye, felhívta a figyelmet a magyar Alaptörvény azon rendelkezésére, amely szerint a jogok gyakorlása felelőséggel is együtt jár.

A két miniszter áttekintette a strasbourgi Emberi Jogi Bíróság előtti eljárások tapasztalatait.

Trócsányi László csütörtökön látogatást tett még a török alkotmánybíróság elnökénél, Zühtü Arslannál is. Arslannal a törvényhozó, a végrehajtó és a bírói hatalom közötti párbeszéd formáiról beszélgetett.

A miniszter pénteken a Hacettepe Egyetemen Jogi Karán tart előadást Magyarország helye és szerepe az Európai Unióban címmel.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását