2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Előrehozott választásokat akar a brit szakszervezet

Előrehozott választások kikényszerítésére mozgósítja tagságát a legnagyobb brit szakszervezeti szövetség, a Unite, abban a reményben, hogy az ellenzéki Munkáspárt kormányra kerülhet, és a jelenlegi konzervatív párti kormánynál jobb megállapodást tud elérni az Európai Unióval a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszeréről.
2018. július 4. szerda 08:04 - HírExtra
 

A Unite a dél-angliai Brightonban tartotta kedden évközi konferenciáját, amelynek zárónyilatkozata szerint "nagyon valószínűtlen", hogy a konzervatív brit kormány olyan megállapodást tudna elérni az EU-val, amely a szakszervezet vagy a vele szoros kapcsolatot ápoló Munkáspárt számára elfogadható lenne.

A Unite közölte keddi nyilatkozatában, hogy amint a parlament elé kerül a majdani kilépési megállapodás, a szakszervezeti szövetség elkezdi a mozgósítást, azzal az elsődleges céllal, hogy még az idén új választásokat tartsanak Nagy-Britanniában.

A kongresszusról kiadott közlemény szerint az előrehozott választásokat a Munkáspárt megnyerheti, és ebben az esetben az új Labour-kormány jobb megállapodást tudna elérni az Európai Unióval, mint a konzervatívok.

Az állásfoglalás szerint olyan Brexit-megállapodást kell elérni, amely korlátozásoktól mentes hozzáférést biztosít a szakszervezet több ezernyi tagjának megélhetést nyújtó brit kereskedelem számára az Európai Unió egységes belső piacához, és biztosítja, hogy Nagy-Britannia az uniós tagság megszűnése után is vámunióban maradjon az EU-val.

A konzervatív párti brit kormány az EU-tagság megszűnésével egy időben ki akar lépni az Európai Unió egységes belső piacáról és vámuniójából is, azzal az érvvel, hogy egyrészt a Brexit után csak így tud önálló kétoldalú kereskedelmi megállapodásokat kötni más országokkal, másrészt a további tagság e két sarkalatos integrációs szerveződésben olyan feltételek teljesítésére kötelezné Londont - mindenekelőtt az EU-n belüli szabad munkaerő-áramlás kérdésében -, mintha Nagy-Britannia ki sem lépne az EU-ból.

A Unite keddi felhívása szerint azonnali hatállyal és garantáltan biztosítani kell a Nagy-Britanniában élő külföldi EU-munkavállalók további tartózkodási jogát.

A konzervatív brit kormány hivatalos álláspontja is az, hogy a más EU-tagországokból érkezett munkavállalók a brit EU-tagság megszűnése után is maradjanak Nagy-Britanniában jelenlegi jogosultságaik megőrzésével. A jelenleg kormányzati tervek szerint azonban ennek lennének feltételei, mindenekelőtt az, hogy a külföldi EU-állampolgároknak a brit EU-tagság jövő márciusra várható megszűnése után kezdődő átmeneti időszak végéig, 2020. december 31-ig töltsenek el öt évet életvitelszerűen Nagy-Britanniában.

Azok is "köztes" letelepedett jogi státushoz juthatnak, akiknek addig az időpontig még nem lesz meg az ötévi tartózkodásuk, de a végleges tartózkodási engedélyre szóló folyamodvány beadása előtt nekik is meg kell várniuk, hogy leteljen az öt év.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását