2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Parádés mezőny a Gyulai Memorialon

Több más számhoz hasonlóan a férfi 800 méter mezőnye is kiemelkedően erős lesz a 8. Gyulai István Memorial - Atlétikai Magyar Nagydíjon, melyen többek között az olimpiai ezüstérmes Nijel Amos és a fedettpályás világbajnok lengyel Adam Kszczot is rajthoz áll a kétkörös távon.
2018. május 25. péntek 16:26 - HírExtra
 

Az esemény pénteki hírlevele szerint az egyéni csúcsok alapján egyértelműen Amos, a tavalyi Gyémánt Liga-döntő bajnoka számít majd favoritnak, 1:41.73 perces idejénél ugyanis a sportág történetében csak a világcsúcstartó kenyai David Rudisha és a korábbi rekorder, dán színekben szerepelt Wilson Kipketer tudta gyorsabban teljesíteni a 800 métert.

A szabadtéren a legutóbbi két vb-n második, háromszoros fedettpályás és kétszeres szabadtéri Európa-bajnok Adam Kszczot a márciusi fedett vb-n már bizonyította, hogy jól sikerült az idei évre való felkészülése, így egyáltalán nem lenne meglepő, ha ő érne elsőként célba a székesfehérvári versenyen.

Amos és Kszczot azonban korántsem csak egymással kell, hogy foglalkozzon majd, mivel ott lesz a rajtnál az amerikaiak riói olimpiai bronzérmese, Clayton Murphy, aki 1:42.93 perces egyéni csúcsát éppen az ötkarikás döntőben futotta.

Kenyából is komoly futók érkeznek a versenyre, közülük pedig a 20 éves Kipyegon Bett emelkedik ki. A 2016-ban junior világbajnokságot nyert tehetség már a felnőttek között is letette a névjegyét, mivel a tavalyi londoni szabadtéri világbajnokságon a harmadik helyen ért célba, a GYL-fináléban pedig negyedik lett.

A 8. Gyulai István Memorial - Atlétikai Magyar Nagydíj versenyszámai (július 1-2.):
férfiak:


100 m, 400 m, 800 m, 1000 m (új szám), 110 m gát, 400 m gát, 3000 m akadály, magasugrás, hármasugrás, diszkoszvetés, kalapácsvetés
nők:
100 m, 400 m, 1 mérföld, 100 m gát, 400 m gát, 3000 m akadály, távolugrás, súlylökés, kalapácsvetés
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását